Képviselői beszámoló – 2022

lista
Ez a bejegyzés utolsó módosítása: 1 év! A benne lévő információk már nem biztos, hogy érvényesek, naprakészek!

Augusztus

Tetlák Örssel kutakat, vízvételi helyeket tervezünk, ezt egyeztetjük az ÉTV-vel és az ÉKFI-vel. Ha kidolgozzuk, akkor egy javaslat lesz belőle és meglátjuk, hogy mennyi pénzt tudunk ezekre szánni.

Folytattam a közösségi költségvetés ötletének kidolgozását, a keret lassan összeáll.

Jelezték nekem, hogy Natura2000 területen motorosok, quadosok vannak. Sajnos szinte lehetetlen őket megcsípni, csak akkor tudunk valamit tenni, ha éppen a városrendészet elkapja őket.

Egy lakos külföldön élő rokona hazajött és nem szeretnék befogadni. A hölgy az utcán töltötte az éjszakát, telefonáltam a Szociális Gondozónak, hogy milyen lehetőségeink vannak. Ki is jöttek, de a hölgy nem akart hajléktalan szállásra menni. Végül pár telefonálás után egy panzióba került, aztán megszervezték a hazautazását. Az egésznek az a tanulsága, hogy Érden gyakorlatilag nincs egy olyan hely, ahol egy-két napra baj esetén (vagy csak úgy) el tud helyezkedni az ember, pár napig meghúzhatja magát, természetesen ellenszolgáltatás fejében.

Egy Pál utcai lakos hívott, hogy az új útnak nem készült szegély és mivel mozgássérültek, ezért így nehezen közlekednek. Megígértem, hogy megnézzük és kitalálunk valamit.

A Hírnök utca végén még annak idején a NIF ígért pár alakítást, például egy parkot, de minimum füvesítést. Erről még nem mondtunk le, ezt a Közgyűlés is megszavazta, bár a NIF meg fog szűnni és az egész átkerül a Építési és Beruházási Minisztérium alá, akikkel valószínűleg újra kell kezdeni a keménykedést

A Kerékgyártó utcánál évek óta áll egy IFA, ami mögött az emberek el szokták végezni a dolgukat. Ez az ÁAK területéhez tartozik, a hivatal felvette velük a kapcsolatot és a segítséget kérő lakosnak is azt javasoltam, hogy zargassa őket.

Az orvoskereső kezd alakot ölteni, megbeszéltük az utolsó részleteket is, adatokkal már jól állunk, a működés is rendben, még a kinézet nem az igazi.

Végre sikerült lekaszáltatni a Hírnök utcánál a vasút melletti területen a gazt, eltartott egy hónapig. Már ott tartottunk, hogy kényszerkaszálást rendel el a hivatal, szerencsére még előtte lépett az illetékes (aki egyébként nem a MÁV, hanem az Állami Vagyonkezelő).

A hónap sztárja kétségkívül az rezsimizéria miatti társasház-alapítás volt. Több lakó is kérte a segítségemet, ezért jobban beleástam magam a témába, mint szoktam. Van egy társasházakkal foglalkozó ismerősöm, az ő segítségével, az ő ügyvédjük segítségével, illetve egy külön felkeresett ügyvédnek köszönhetően képbe kerültem. Telefonáltam a kormányablaknak, hogyan kezelik ezeket a kéréseket. Minderről készítettem egy videót és egy blogbejegyzést. A lakóknak segítettem, mikor kihez kell fordulni, hogy el tudják indítani a folyamatot. A blogbejegyzést megfuttattam Facebookon is, 5400 ember látta, ebből 420 kattintott.

Volt egy rendkívüli Közgyűlés. Elgondolkoztam azon, hogy kérem az áthelyezésemet az ülésteremben, mert egyre kevésbé bírom egyesek állandó beleszólogatásait.

Egy lakó felajánlotta, hogy készít egy új Tusculanumi Facebook csoportot. Megbeszéltem vele, hogy nem kell tőlem engedély, vagy bármi, indítsa el a csoportot, és kész.