Képviselői beszámoló – 2022

lista
Ez a bejegyzés utolsó módosítása: 1 év! A benne lévő információk már nem biztos, hogy érvényesek, naprakészek!

December

Az év utolsó hónapja mindig kicsit hajszásabb, mindig kicsit zsúfoltabb, nem volt ez másképpen 2022-ben sem. 

Kezdődött egyből a Kocogó Mikulással, ami gyerekeknek szól, de kimentem fényképezgetni. Később az Érd Körbe egyesület Mikulás Tekerésén mentünk egy kis kört..

Az első adventi gyertyagyújtáson nem voltam, de a másodikat meglátogattam a Múzeumkertben. Jó volt a hangulat, találkoztam pár ismerőssel. A Főtéren sem volt rossz helyen az adventi gyertyagyújtás, de az új helyszín még egy kis pluszt ad hozzá.

Megkaptuk az Esélyegyenlőségi Programot véleményezésre, ezt elkezdtem feldolgozni. Majd’ 200 oldal, lesz mit olvasni, értelmezni és véleményezni a következő pár napban. Kicsit később kaptunk egy frissített változatot. Mivel 180 oldalt nehéz manuálisan összevetni, ezért utánanéztem, hogyan lehet PDF állományokat összehasonlítani. Találtam is több megoldást, szóval nem kellett az egészet átnéznem, hol változott, mi változott. Később megbeszéltem a Humán Irodával is a megjegyzéseimet, a legtöbb csak helyesírásra, formázásra, némi pontosításra vonatkozott.

Üzenetet kaptam, hogy a zöldhulladék egy-két utcában kint maradt. Ezeket egyeztettem a bejelentővel és jeleztem az ÉTH felé.

Jeleztem a Mikrodatnak, hogy nézzenek utána az utolsó belépés után megváltozott doksik funkciónak, mert mintha nem működne. Ebben a rendszerben kapjuk meg a bizottságok és közgyűlések anyagait.

Az Arany János – Petőfi Sándor sarkán a vízelvezetést tovább finomítjuk. Ez már valószínűleg jövőre marad, de megnézzük mit lehet még tenni. A Felügyelő elején is befolyik az esővíz, megkértem az ÉKFI-t, hogy nézzenek rá, milyen megoldást tudunk ajánlani.

Az okoszebra javítása megtörtént, gyorsan le is ellenőriztem.

A Bethlen Gábor utcai parkolóba kidobott valaki két autógumit. Az ilyet csapnám nyakon, hogy nem tud várni egy hónapot, miután ismét elviheti és leadhatja ingyen a hulladékudvarba. Ha lesz még kamera-telepítés, akkor ide a parkolóhoz mindenképpen kérek majd egyet. Néhány nappal később kifóliáztam a csomagtartót, hogy elviszem és majd én leadom, de eddigre valaki elvitte. Remélem felhasználja valahova, vagy ő is azt tervezi, hogy később adja le.

Decemberi Köznevelési, Művelődési és Ifjúsági Bizottsági, Szociális és Egészségügyi Bizottsági valamint Pénzügyi Bizottsági ülés. Volt még egy rendkívüli Szociális és Egészségügyi Bizottsági ülés a Közgyűlés előtt. 

Megvolt a Közgyűlés, ahol felszólaltam a vadnyugat miatt, a következmények nélküli város miatt. Hiszem, hogy a város nagy része rendes ember, éppen ezért nagyon bosszantóak azok a megmozdulások, mikor egy-egy embert nem érdeklik a közösségi normák, sőt, még az általános emberi normák sem, és ezért sok embernek okoz kisebb-nagyobb kellemetlenséget. A Közgyűlésről elkészítettem a beszámolómat, a weboldalamon olvasható.

Megfuttattam a reptéri emlékmű adakozásra vonatkozó Facebook bejegyzést. Egy hetesre állítottam be és a végén 2800-an látták, 350 kattintással, remélem összejött egy kis pénz.

Elmentem a Járókelő karácsonyi bulijára. Elég sok minden történt idén az egyesülettel. 10 éves lett, önkéntesekkel együtt már több, mint 100 ember van a csapatban, túl vagyunk a 100.000 bejelentésen, ismét nyertek pályázatokon, és megkapták a Pro Urbe Budapest díjat.

Elküldtem a közzétételi referensnek az orvoskereső utolsó állapotát, a friss adatállományokat és a szkriptet, amivel az adatállományokat saját maga is újra tudja generálni, az én segítségem nélkül.

Kitettem az Érdi Újság hírlevelet a weboldalamra, ami azt jelzi a feliratkozóknak, amikor felkerül az új Érdi Újság a város weblapjára. Kitettem Facebook hirdetésbe is, egy hetes futás, 3100 elérés, 350 kattintás, 20 feliratkozó, nem egy nagy eredmény sajnos. Viszont ennek mintájára elkészítettem egy csőtörés-jelző hírlevelet is, ami egyelőre tesztüzemben megy.

A Bethlen Gábor – Tompa Mihály kereszteződésben valami erős ember kidöntötte a stop táblát. Jeleztem az ÉKFI-nek, akik arra jártak és még aznap visszaigazították.

Úgy néz ki, hogy lesz szolgálati lakás a körzetemben dolgozó óvónőnek. Elvileg nincs rossz állapotban, de nem is tip-top, januárban megnézzük a helyszínt.

Részt vettem a Településképi Környezetvédelmi Program első bemutatóján, workshopján, nem is tudom, minek nevezzem. Elég kevesen voltunk, ezért a hangulat oldott volt, kisebb részeket egyből meg tudunk beszélni, információt tudtunk hozzáadni.

Ófaluban felavatták és megáldották az új betlehemet a fogadalmi kápolnánál. Ez egy nagyszerű példája a civil kezdeményezéseknek: valaki kitalálja, valaki megszervezi, valaki munkát ad bele, valaki pénzt és a végén létrejön valami a közösségnek.

Végeztem a Közgyűlés felvételének feldolgozásával, kiegészítettem az eredeti bejegyzést, ahogy egész évben tettem.

Ófaluban Kalandos Küldetés sétán vettem részt, ahol néhány keresztet látogattunk meg, hallgattuk meg a hozzá tartozó történeteket.

Három térképet vezettem vagy készítettem az évben: a körzetemben lévő utak aszfaltozottsága, az Érdi Újság terjesztési pontjai illetve a városban történt csőtörések. Ezeket most közzétettem egy külön bejegyzésben a weblapomon.

Az ígért Érdi családok múltja című könyveket átvettem és át is adtam azoknak, akik kérték.

Befejeztem az anonimizált képviselői “beszámolómat”, ami vagy megjelenik, vagy nem. Mivel nincs tartalmi vagy formai megkötés ehhez a beszámolóhoz, ezért gyakorlatilag bármit beadhatok, emiatt nem sok értelmét látom az egésznek ilyen formában.

Megszűnik a kormányzati koronavírus-tájékoztató oldal. Leszedtem a számlálós panelt a város koronavírus-tájékoztató oldaláról, mert az onnan szedte az adatokat. Javasoltam a kabinetnek, hogy a koronavírus jelenleg annyira az életünk részévé vált, hogy az egész városi tájékoztató oldalt szüntessük meg.

Egy Facebook bejegyzésre “reagálva” elkezdtem utánanézni, hogyan tiltják Tata egy részén a tüzijátékozást. Az önkormányzat kezében nincs igazán eszköz ezt megakadályozni, kivéve egy speciális esetet, de ez Érden nem áll fenn.

Nem éreztem magam túl acélosan, ezért a X. Érdi Szilveszteri Jótékonysági Futáson nem mozogtam. “Támogatói” induló voltam, nem futottam és most nem is kísértem őket kerékpárral, ahogy szoktam, befizettem a nevezési díjat (illetve jóval többet, mert mégiscsak jótékonyságról van szó) és csak fényképeztem.

Délután volt egy kisebb összejövetel a SzepesMK parkolójában: Szilveszteri Oldtimer- és Youngtimer járművek találkozója. Ezt is meglátogattam, némelyik kocsit és tulajdonost már ismerem, és további ismerősökkel futottam össze. Megint fényképeztem, kicsit beszélgettem, bandáztam, aztán befejeztem az évet.