Képviselői beszámoló – 2022

lista
Ez a bejegyzés utolsó módosítása: 1 év! A benne lévő információk már nem biztos, hogy érvényesek, naprakészek!

Július

Bíbic utcai lakos panaszkodik a focipálya miatt, hogy még esténként is kiabálás megy, átirányítottam Lengyel Péterhez.

Megkaptuk az FVS-t átolvasásra.

Valami szemét van a Gábor-Péter sarkán, jeleztem az ÉKFI-nek, két nap alatt el is intézték. Bárcsak ne kellene ilyenekkel foglalkozni.

A Mária-Alispán találkozásánál kicserélték a táblákat. Az újakat sem veszi senki figyelembe, ha parkolni kell, hát még egy sírra is ráállnának páran. A megoldás az lenne, ha végig büntetnek mindenkit?

Megvolt a Köznevelési, Művelődési és Ifjúsági Bizottsági, a Szociális és Egészségügyi Bizottsági és a Fenntarthatósági Bizottsági ülés.

A Kelemen utcában gondok vannak, egy ott lakó azt kérdezte, mivel lehetne a környéket visszaterelni a normál, kulturált kerékvágásba. Van itt illegális autóbontó, motorszerviz, építkezés éjjel-nappal, szemét a lakótelkeken és közterületen is. Sétáltunk egyet a lakossal, aki kérte a segítségemet. Megint csak nehéz az ilyeneket bizonyítani, ha egyáltalán van hozzá az önkormányzatnak jogköre.

Közgyűlés, blogbejegyzés, videó feldolgozás, ahogy szoktam.

A Hírnök utca végén, a vasút melletti területen nagy a gaz, van benne allergiát okozó növény is, kaszálását kérte egy ottani lakó. Megkértem a Lakosságszolgálati Irodát, hogy küldjék meg a kérést a MÁV-nak.

Ukrajnai menekült család gyermekeinek óvodai elhelyezését kérte egy lakos. Átirányítottam őket a Szociális Gondozóhoz, ők talán tudnak valamit a témáról.

Beszélgettem egy lakossal a Gárdonyi uszodáról, mert ott dolgozik a rokona és közel van a nyugdíjhoz, nagyon rosszul járna, ha most bezárnak és elküldik. Egyelőre nincs a bezárás napirenden.

Átbeszéltük a jégpálya szerződését, kifejezetten az önkormányzat részére felajánlott ellentételezés részét.

Az egyik Facebook csoportba jelezték, hogy a Kalotnál lévő kút csövét valaki elvágta, ezt megírtam az ÉTV-nek.

Következő megbeszélés a repülős emlékműről a Pro-MSE-vel.

Részt vettem a Törökbálinti-Felsővölgyi és Zámori-Fehérvári körforgalmak projekt nyitórendezvényen.

A Szent István híd környéki fákért aggódott egy lakos, azt a választ tudtam neki adva a városüzemeltetéssel egyeztetve, hogy tervben van a fák gondozása, nem fognak elvadulni.

Saját magunk fogjuk megoldani az orvoskeresőt a közzétételi referenssel, mert a weblapot is szolgáltató cég ajánlatát nem találtuk elég jónak. Ezután majd nem kell mindenféle Word formában feltett táblázatokat böngészni, hogy kiderüljön, melyik háziorvosi, gyermekorvosi vagy fogorvosi körzethez tartozik az ember. Egyszerűen megadod a címed elejét, kiválasztod a listából a pontosítást és megkapod az orvos nevét, elérhetőségeit, rendelési idejét.

A weblappal kapcsolatban beszéltünk az egészségügyi részről, kicsit a táblázatokról, formázásról és az oldalak egységesítéséről.

Az e havi blogbejegyzésem: Legyél te is hős!, ami a közérdekű adatigénylésekről szól. Termékeny voltam, mert még egyet sikerült összehozni, ezúttal a kerékpározásról: Vasorrú bába vagyok a mágneses viharban.

A lakosok úgy érzik, hogy az önkormányzatnak tennivalója van, segítenie kell a többgenerációs vagy többlakásos házak tulajdonosainak társasház-alapításban, a kialakult rezsicsökkentés-csökkentés miatt. Nem sok mindent tehetünk, de utánanézek, egyáltalán mi a társasház és hogyan lehet egy ilyen alapítani.