Kicsit lemaradtam ezzel a témával: hogyan néznek ki a neten az érdi közszolgáltatók. Megnéztem az előző három bejegyzést (ÉTV, Csatorna társulat, ÉTH-ÉRD), és bár már lassan egy éve írtam mindet, ezek nem változtak. Most jöjjön az Érdés térsége Csatornaszolgáltató, az ÉTCS.
„ÉTCS a neten” bővebbenÉv: 2015
Szellemi deficit, érzelmi szufficit
Akárhonnan is nézzük, ösztönlények vagyunk. Az első reakciónk mindenre zsigerből jön, nem gondoljuk át, nem latolgatunk, csak kijön valami. Ami alapvetően nem is baj, mert tényleg ilyen az alaplényünk.
„Szellemi deficit, érzelmi szufficit” bővebbenPolitikai korrektség – túltoltuk Béláim!
„Kedves Imre!” kezdik sokan a levelüket, vagy a hozzászólásukat. Pedig nem gondolják komolyan, igazából azt szeretnék mondani, hogy „Na ide figyelj, te büdös paraszt!”.
„Tisztelt képviselőtársam!” halljuk naponta sokszor a parlamentben, rádióban, tévében, nyilatkozatokban. Ezt sem gondolják komolyan, valójában azt mondanák, hogy „Értsd már meg, te tahó, hogy nekem van igazam!”
„Politikai korrektség – túltoltuk Béláim!” bővebbenZsák, zsák, teli zsák…
Egy hete gondolkozom, hogy ezt a bejegyzést végül kitegyem-e. Minden nap eszembe jutott, és vagy úgy voltam vele, hogy pusztába kiáltott szó, semmi értelme, vagy úgy, hogy ha egy ember megérti, már érdemes volt. Végül kitettem, szóval gondolhatjátok mire jutottam.
„Zsák, zsák, teli zsák…” bővebbenÉrd és környéke FB csoport találkozó
Megtörtént ez is: megvolt az első csoporttalálkozó, és nem volt sértődés vagy emberhalál. 🙂
„Érd és környéke FB csoport találkozó” bővebben