Kiszűrtem a NAV listájából az érdi szervezeteket, amiknek az SZJA 1%-unkat felajánlhatjuk.
Az ÉTH-nál jártam gyárlátogatáson
A héten az ÉTH-nál jártam, és kicsit bepillantottam a kulisszák mögé is. Kiderült, hogy a szelektív gyűjtés (sem) olyan fáklyásmenet, mint amilyennek mi elképzeljük.
„Az ÉTH-nál jártam gyárlátogatáson” bővebbenM7 feljáró Törökbálint felé
Már lassan két hete használható az új fel- és lejáró, amivel kicsit tehermentesíteni lehet a Bem teret, és főleg Törökbálintot az átmenő forgalomtól.
„M7 feljáró Törökbálint felé” bővebbenMiért annyi a vízdíj Érden, amennyi?
Ez fogós kérdés, de megpróbáltam utánajárni. Először csak saját erőből, aztán meg segítséget kérve. Hosszú lesz, ülj le, teremts nyugodt környezetet, és csak utána állj neki.
„Miért annyi a vízdíj Érden, amennyi?” bővebbenA kor nem számít, bárkit utolérhet a vég…
Ma elbeszélgettem egy öreg barátommal. Minden nap találkozunk, néha többször is összefutunk, köszönünk egymásnak, pár percre egyfelé fut az utunk, aztán biccentünk és megyünk a saját dolgunkra. Egy ideje látom rajta, hogy nem stimmel valami, most volt egy kis időm, ő is ráért, beszélgettünk.
„A kor nem számít, bárkit utolérhet a vég…” bővebben