Közgyűlés – 2024.04.25.

Balla Imre, közgyűlés

Bevezető

A közgyűlés elején Bács István bejelentette, hogy kilép a Fidesz frakcióból, a Fidesz frakció pedig bejelentette, hogy Bács István kilép a frakcióból.

Napirendi pontok

1. napirendi pont: Javaslattétel az Inter-Európa Mentőszolgálat Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság „de minimis” támogatási döntéséhez – nem kellett napirendre kerülnie

Itt volt egy kis kavarodás, mert ez bizottsági döntéskör és a bizottság meg is szavazta. Nem tudom, miért került fel a Mikrodatba a közgyűléshez is. A közgyűlés napirendjébe nem is került be, de itt hagytam, ha már felkerült a rendszerbe.

2. napirendi pont: Beszámoló az Érdi Rendőrkapitányság 2023. évben végzett munkájáról – elfogadtam a beszámolót[videó]

Érdekes, hogy egyesek néha nem adnak sajtóhírekre, néha meg adnak. Fel sem tételezem, hogy azért vagy így, hogy alátámasszák a saját mondanivalójukat, biztosan az van mögötte, hogy néha érdemes, néha nem.

Mindenesetre én Érd bűnügyi helyzetét Érdhez képest viszonyítom, mert egy rangsor ebben az esetben annyira sok mindent nem jelent, mindig lesznek elsők és utolsók. Én is készítettem már ilyen rangsort, de akkor az volt a cél, hogy megcáfoljak egy konkrét állítást.

Ellenben ha az a cél, hogy azt lássuk, Érden milyen a bűnözés, akkor az érdi adatokat az előző érdi adatokhoz kell hasonlítani. Ez sem mutat jó eredmény, 10-25% visszaesés van a különféle kategóriákban. Ennek az okát kellene megvizsgálni és utánamenni, mert az nem jelent semmit, hogy például a kiemelt bűncselekményeknél Érd és Hódmezővásárhely helyet cserélt, már mi vagyunk a jobbak 2023-ban, miközben Érd számai kb 25%-ot romlottak, csak Hódmezővásárhelyé még jobban.

Kis fun fact: valószínűleg Churchill sosem mondta a neki tulajdonított mondást a statisztikákról. Egyébként a statisztikákat nem kell meghamisítani, elég ha csak az elején rosszul kedjük el, vagy a végén nem rosszul, hanem mondjuk úgy, hogy félreérthetően értelmezzük: a számok nem hazudnak, csak az emberek.

3. napirendi pont: Beszámoló az Érdi Városi Polgárőr Egyesület 2023. évi tevékenységéről – elfogadtam a beszámolót[videó]

4. napirendi pont: Beszámoló az ebrendészeti telep és állatmenhely 2023. évi működéséről – elfogadtam a beszámolót[videó]

5. napirendi pont: Beszámoló a VOLÁNBUSZ Zrt. közszolgáltatási szerződésben vállalt 2023. évi tevékenységéről – elfogadtam a beszámolót[videó]

6. napirendi pont: Beszámoló a Fészek Gyermekvédő Egyesület 2023. évi tevékenységéről – elfogadtam a beszámolót[videó]

7. napirendi pont: Beszámoló a 2023. évben ellátott gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokról – elfogadtam a beszámolót[videó]

8. napirendi pont: Az Érdi Kincses Óvoda igazgatói feladatainak ellátásával összefüggő döntés – támogattam az javaslatot[videó]

9. napirendi pont: A Csuka Zoltán Városi Könyvtár igazgatóhelyettesi megbízásával kapcsolatos döntés – támogattam az javaslatot[videó]

10. napirendi pont: Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról – elfogadtam a jelentést[videó]

11. napirendi pont: A nyári szünidei gyermekétkeztetés időtartamának meghatározása – támogattam a javaslatot[videó]

12. napirendi pont: Az egészségügyi alapellátási körzetek működtetésével összefüggő döntések – támogattam a javaslatot[videó]

13. napirendi pont: Alapítványi források átadása – támogattam a javaslatot[videó]

14. napirendi pont: Beszámoló a polgármester átruházott hatáskörben hozott 2023. évi döntéseiről – elfogadtam a beszámolót[videó]

15. napirendi pont: Tájékoztató a költségvetésből biztosított (kis összegű) tagdíjakról, hozzájárulásokról – lekerült a napirendről[videó]

16. napirendi pont: Felvilágosítás kérés – elfogadtam a választ[videó]

17. napirendi pont: Egyebek – [videó]

18. napirendi pont: Sürgős: Az Érdi Spartacus S. C. egyedi támogatás nyújtására irányuló kérelme elbírálásával kapcsolatos döntés meghozatala – támogattam a javaslatot[videó]

19. napirendi pont: Sürgős: Az Érdi Sport Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság finanszírozásával kapcsolatos döntések meghozataláról – támogattam a javaslatot[videó]

20. napirendi pont: Sürgős: Javaslat veszélyes építmény helyzetének rendezésére – tartózkodtam[videó]

Itt Bács Istvánnal értettem egyet. Hagyni kell, hogy az emberek viseljék a tetteik következményét. Ha mindig mindenkinek segítünk, ha mindig mindenkit megmentünk, akár úgy is, hogy kicsit félrenézünk, vagy kicsit meghajlítjuk a szabályokat, vagy kreatívan értelmezzük a kereteket, akkor sosem lesz egy felnőtt, felelősségteljes lakosság. Szabjunk határt ennek az állandó okosban megoldásnak, ennek az össznépi szemhunyásnak, legyen végre rend!

21. napirendi pont: A szavazatszámláló bizottságok póttagjainak megválasztására – támogattam a javaslatot

22. napirendi pont: Tájékoztató a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás tárgyában való döntésről – nem volt szükség szavazásra

Előterjesztések, javaslatok, mellékletek

Az előterjesztések, javaslatok, beszámolók és a hozzájuk tartozó csatolmányok letölthetők egyben.

Közvetítés felvétele

A teljes ülés megnézhető felvételről:

13:57 Kezdés
14:47 Napirend
16:54 Nyilatkozatok
19:11 Rendőrségi beszámoló (2. napirendi pont)
30:59 Polgárőrség beszámoló (3. napirendi pont)
35:34 Ebrendészeti telep beszámoló (4. napirendi pont)
37:32 Volánbusz beszámoló (5. napirendi pont)
44:07 Fészek beszámoló (6. napirendi pont)
46:33 Gyermekjóléti és gyermekvédelmi beszámoló (7. napirendi pont)
48:57 Kincses Óvoda igazgató (8. napirendi pont)
49:36 Csuka könyvtár igazgatóhelyettes (9. napirendi pont)
50:06 Lejárt határidejű (10. napirendi pont)
50:28 Gyermekétkeztetés (11. napirendi pont)
50:53 Orvosok (12. napirendi pont)
52:46 Szalagavatók (13. napirendi pont)
53:35 Átruházott (14. napirendi pont)
1:03:14 Kis összegűek (15. napirendi pont)
1:04:26 Felvilágosítás (16. napirendi pont)
1:11:43 Spartacus (18. napirendi pont)
1:12:08 Sport Kft (19. napirendi pont)
1:13:28 Veszélyes épület (20. napirendi pont)
1:45:43 Egyebek (17. napirendi pont)
2:05:40 Zárás, zárt ülés

Leirat

Kísérleti jelleggel készítettem egy leiratot a videó alapján. A leiratot egy rendszer készítette, nagyjából használható, de vannak benne félrehallások. Nem néztem végig az egészet, nem javítottam ki a hibákat, talán később még erre is sor kerülhet. A nyers leiratot innen tölthetitek le.