Érd jelenlegi polgármestere megint fake news-ozik (szóljanak már rá, hogy beszéljen magyarul, mint ahogyan másokra is rászólnak a csatlósai). Meg megint elővett engem, mint „semmihez sem értő”, meg „szellemi környezet szennyező”. Én a „Balla Imre nevű ember”.
„Csakhogy az általa írtak valahogy eljutottak az index és 168óra nevű sajtótermékekhez, amelyek – szemben Balla úrral – már tartoznak némi felelősséggel az oldalaikon leírtakért. Így e kettő bíróság előtt volt kénytelen felelni a hamis és hazug állításokért, amelyekkel a közvéleményt félrevezették.”
András, mondok valami meglepőt: én is felelek az általam leírtakért. Ezt diktálja a lelkiismeretem. Ellentétben veled, mint az már nem egyszer kiderült és a mellékelt ábra is mutatja.
Én kérdeztem és segítséget kértem a kivitelezőtől, és addig el is távolítottam a bejegyzést a blogról, a korrektség jegyében. Nem kaptam semmit válaszul.
De én mindig képes vagyok a kompromisszumra és azt is beismerni, ha tévedtem. Pár kérdésem azért lenne, mielőtt leborulok igazmondó T. Mészáros András előtt:
- Hogyan lehet, hogy a kivitelező által nekem írt “válasz”levelet a copypaste.erdifidesz.hu oldal előbb rakta ki, mint ahogy én egyáltalán megkaptam?
- Hogyan lehet, hogy a “helyreigazítási kérelem” egy szimpla fenyegetőzés volt?
- Hogyan lehet, hogy a “megtesszük a megfelelő jogi lépéseket” dokumentum (amiből én is kaptam), ami sima egy sajtóközlemény volt?
- Hogyan lehet, hogy nem egy jogtanácsos, vagy valami joghoz értő ember írja ezeket a leveleket, hanem személyesen a cég igazgatója, illetve a sajtófőnököd?
- Hogyan “fejlesztették” a közvilágítást, ha nem “cseréről” van szó?
- Az “fejlesztendő” világításról hogyan lehet más adat a kiírásban és a szerződésben?
- Miért nem szabadalmaztatjátok ezt az eljárást, ami alapján a kivitelező fizeti a 1.5 milliárdos bekerülési költséget és valahogy az üzemeltetés során ezt lassan, sok-sok év alatt fizetitek vissza?
- Miért nem adtad ki az összes iratot, amikor kértem?
- Megkérnéd a kivitelezőt, hogy ha nem ért a szemészethez, akkor ne írjon olyat, hogy nem szoktunk még hozzá az új fényhez?
- Miért nem tetted közzé a helyreigazításról szóló bírósági határozatot?
- Biztosan nem kérdeztek meg téged az adott sajtótermékek?
Egyébként részemről ezekről a bejegyzésekről van szó, elég ideje volt a kivitelezőnek és neked is, hogy reagáljon vagy beszéljen velem:
- És lőn vlágosság
- Válasz és helyreigazítás kérése a reden.blog.hu-n megjelent és lőn világosság című cikkel kapcsoltban
A szőrszálhasogatás biztosan nagyon fontos neked, csak akkor nem értem, miért írod, hogy nem értek semmihez. Kételkedek abban, hogy ezt te meg tudnád ítélni.
Valóban nem értek a világításhoz, nem ez a szakmám, de utánanéztem, amennyire tudtam. Szerintem te sem értesz hozzá, de biztosan van olyan tanácsadód, szakembered, aki ért. Nosza, tedd tisztába a dolgokat! Az első leszek, aki lehozza, hogy tévedtem, mert végre tiszta vizet öntöttél a pohárba!
Figyelem a helyreigazításokat is, eddig kettő jelent meg. A két cikkből azt kellett helyreigazítani, hogy kizárólag a Grep Zrt indult a közbeszerzésen és hogy mekkora összeget szántatok napelemes világításra.
Hogy előtte is ő volt és kontár munkát végzett, hogy a lámpákat miért nem a gyártótól szerezték be, hogy miért kellett négy év alatt háromszor világítást korszerűsíteni, hogy mi az esetleges összefonódás az Elios-szal, hogy az első körös felújításban miért rossz lámpákat szereltek fel, hogy ezek után te azt merted mondani, hogy bizonyították a hozzáértésüket, hogy megkérdeztek téged de nem válaszoltál, és főleg hogy hol van a mindent helyretevő cikk 3-5 napon belül, azok mind-mind rendben vannak:
- https://hirtv.hu/ahirtvhirei_adattar/bohozatba-illo-modon-korszerusithettek-az-erdi-kozvilagitast-2460526
- https://168ora.hu/itthon/elkepeszto-huzassal-vertek-at-tiborcz-istvan-partnerei-erd-varosat-149236
- https://index.hu/gazdasag/2018/05/02/erd_vilagitas_korrupcio/
- https://444.hu/2018/05/02/erd-varosa-tenyleg-semmitol-sem-riadt-vissza-hogy-a-megfelelo-ceg-szerelhesse-fel-a-lampakat
András, elmesélnéd nekem milyen az, amikor “politikai célok érdekében hazudnak“ vagy milyen az “ócska politikai marketing”? Csak mert jelenleg pont ezt teszed.