Én legszívesebben azokat égetném meg, akik ilyenkor nekiállnak eltüzelni a zöld hulladékot.
„Égetni valók…” bővebbenÚj buszok Érden
Bemutatták azoknak a buszoknak az első darabját, amivel majd az érdi helyi közlekedést fogják támogatni. Kicsit a tervekről is megtudtunk.
Piros zebraalátét
Észrevettem, hogy néhol (a logikára nem jöttem rá, de mintha iskolák-óvodák közelében lennének) pirosra festették a gyalogátkelő csíkjai között és körül az utat. Sajnos azt kell, hogy mondjam, hiába az igyekezet, nem sokat számít.
„Piros zebraalátét” bővebbenÉrtelmetlen jelzőtáblák
Csak én látom úgy, hogy néhol teljesen feleslegesen tesznek ki jelzőtáblákat? Most itt nem arra gondolok, hogy úgysem tartja be senki, hanem arra, hogy értelmetlen az elhelyezése.
„Értelmetlen jelzőtáblák” bővebbenA vízelvezető nem csatorna és fordítva
Ez egy érdekes probléma, mert sokan egyáltalán nem is tudják, hogyan működnek a dolgok, amiket használnak. Az utolsó nagy esőzéskor is gondot okozott ez, még az Érdi TV egyik hiradójában is említették.
„A vízelvezető nem csatorna és fordítva” bővebben