Civitas Sapiens ’21 Okos Város konferencia – második nap

város

Szeptember 21-22-én harmadszor rendezték meg a Civitas Sapiens Okos Város konferencia és kiállítást a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, amin volt szerencsém résztvenni. A vendégország Csehország volt és előadásaikban és a bemutatóteremben is jelen voltak.

Első napon az előadásokat néztem meg, második napon a cseh vendégek kiállítói közül néztünk meg a többséget.

Az egyik egy okos-világítással foglalkozó cég volt (DATmoLUX), igen meggyőző technikával és referenciákkal. Tulajdonképpen a rendszerük arra épül fel, hogy akár az összes világítótestet felügyelni lehet egyesével vagy csoportokban és reagálni a történésekre. A világítást lehet időzítetten le- és felkapcsolni, lehet alkonykapcsolóhoz állítani és lehet manuálisan is, eddig nem nagy szám.

Egyből lehet látni, ha egy lámpatest elromlik, lehet rá regálni akár mielőtt a lakosok bejelentenék. A lámpatestek nem csak fehér fényt tudnak kibocsátani, hanem gyakorlatilag RBG fényük van, ezzel üzeneteket lehet átadni (például ha előttünk minden pirossal világít, akkor arra ne menjünk, mert baleset volt, vagy terelés van), vagy helyszíneket másképpen megvilágítani (például egy közintézmény parkolójában nem biztos, hogy fényes fehér kell, lehetne kicsit kékesebb is, hogy arra haladókat és lakókat annyira ne zavarja). A világítás természetesen összekapcsolható különféle szenzorokkal, ezzel még lokálisabbá tenni a működést.

Jelenleg a legnagyobb referenciájuk Brno, aminek 400 ezer lakosa van és 230 km2, tehát körülbelül 4-5 Érd. Itt egy öt éves projekttel nagyjából harmadára sikerült leszorítani a közvilágítás költségét, miközben a lakosok nem érzékeltek minőségromlást.

Az egész rendszert hardver és szoftver tekintetében ez a magáncég fejleszti és már 20 éves tapasztalatuk van a témában. Nem lenne olcsó a bevezetés, de megérné, már ha nem lennénk még 15 évre lekötve a jelenlegi közvilágítási szerződéssel.


Egy másik cég IoT eszközöket gyárt (Sensority), itt a külső hő-, légnyomás- és légnedvességmérőjükkel, egy köztéri kukákba helyezhető telítettség-mérővel és egy hordozható közlekedési táblákba helyezhető szenzorral mutatkoztak be.

Az első egy “egyszerű” szerkezet, ki lehet tenni bárhova és a hőmérsékletről, a légnyomásról és a páratartalomról ad vezeték nélkül adatokat. Érd területe elég nagy, előfordul, hogy az egyik részén nagy eső, vagy vihar van, míg egy másik részén süt a nap, ezt tudná monitorozni, riasztani, illetve statisztikai adatokat szolgáltatni.

A második egy köztéri szemetesekbe telepíthető kis doboz, ami jelet küld, hogy a kuka mennyire van tele. Ezzel meg lehet előzni, hogy a szokásos ürítési kör előtt napokkal már tele a kuka és csorog ki belőle a szemét és hogy a szokásos ürítési kör egyáltalán elinduljon-e, tele vannak-e annyira a kukák, hogy érdemes legyen értük kimenni.

A harmadik egy olyan eszköz, ami jelzi, melyik ideiglenes jelzőtábla hova van kitéve. Ezzel könnyebb annak kiderítése, hogy hol vannak a táblák, nem marad kint “véletlenül”, hiszen jelez, hogy még ott van és könnyebb a táblaállományt kezelni is. Nem kell kivinni mondjuk a telephelyről egy új táblát valahova, ha a térképen látjuk, hogy nem messze onnan egy olyat éppen be kellene hozni.

Ez az utolsó tulajdonképpen egy hagyományos GPS modul, kicsit speciális formában, tehát nem csak táblákra lehet használni, hanem bármilyen nyomon követendő objektumra.


Találkoztunk olyan céggel, amelyik “okos” utat készít (Asio). A fő profiljuk a szennyvíztisztítás, amit megpróbálnak meghonosítani, az a Hübner-Lee rendszere. Ezt nem annyira az okosság általános meghatározásának, vagy az informatika oldaláról kell megközelíteni, hanem inkább a fenntarthatóság, a környezetvédelem oldaláról.

Ők egy olyan felületet mutattak be utakra, amelyik újrafelhasznált műanyagból készült, panelekből áll és lyulacsos, ezért vízáteresztő. Amelyik utcában nincs lehetőség vízelvezetésre, ott ez megoldást jelenthet az aszfalttal szemben, mert a víz természetes körforgása nem szakad meg, az útról nem fog jobbra-balra folyni a víz.

Az ára alig drágább, mint az aszfaltozásé, viszont kisebb alap kell neki, mert a gépjárművek súlya jobban eloszlik. Németországban sok referenciával rendelkezdnek, parkolók, járdák, kisebb utak tekintetében.

Persze a puding próbája az evés, de ezt érdemes lenne közelebbről megvizsgálni.


A következő cég egy szoftver-platformot kínált (Incinity), ahol a különféle rendszerek adatait tudta összegyűjteni, összegezni, szépen, emészthető formában megmutatni. Ez azért lehet érdekes, mert egy operátor tudná kezelni az egészet és nem kellene külön gépen és monitoron néznie a különféle rendszerek kimenetét.

Másik nagy haszna az adatok elemzése, mert ezt is mindenre el tudja végezni, tehát a különféle rendszerekből érkező adatokat átfogóan tudja értelmezni, és esetleg még olyan összefüggéseket is észre lehetne venni közöttük, amire az eredeti rendszer nincs felkészítve.

Nekem ez nagyon tetszett, de további részletekkel nem untatlak titeket, mert ez kifejezetten olyan rendszer, amitől a hozzáértők nyála csorog, miközben a laikusok meg csak megrántják a vállukat, hogy “na, és, mi ebben a nagy szám”.


Volt még három cég, amelyik videók elemzésével foglalkozott, de mégis kicsit más szemszögből.

A Visioncraft saját kamerával van felszerelve, de működik más kamerák felvételeivel is. A képeket feldolgozva figyelmeztetéseket tud küldeni, ha valami “furcsa” történik, és persze mi tudjuk definiálni, mit jelent a furcsa. A képeken lévő objektumokat meg tudja számolni, és az egész egy cloud-based szerveren keresztül történik. Az adatok a város tulajdonában maradnak, mind a nyers adatokat, mind az elemzéseket megkapja a tulajdonos és a képeket nem tárolják, tehát nem kell attól félni, hogy az arcok és rendszámok kikerülnek a rendszerből.

A Data From Sky hasonlóan működik, bár nem felhős, hanem saját hardverük van, amit a helyszínen tesznek le, és ami elemzi a képeket. Ez is képes azonnal reagálni különféle előre definiált eseményekre és riasztást küldeni, illetve az adatokat elemezni. Ezen felül mutattak egy parkolást felmérő modult, amivel parkolókat tudnak figyelni, mindenféle sorompó vagy parkolóhelybe épített eszköz nélkül, csak a kamerák segítségével. Valós idejű statisztikát láthatunk, hány szabad hely van, ki áll esetleg rossz helyen és statisztikát, hogyan alakul a kihasználtság. Ez a rendszer leginkább a közlekedés, a forgalom figyelésére és helyzettől függő irányítására alkalmas.

A Certicon is közlekedés-figyelésre, illetve területek figyelésére szakosodott. Nekik nincs saját hardverük, inkább csak szervereket ajánlanak, hogy a megfelelő számú kamerához és működéshez milyen számítási kapacitás kell. Erre teszik a szoftverüket, amivel saját vagy meglévő kamerák képeit tudnak elemezni. Van szokásos figyelmeztető funkció és statisztikai modul későbbi elemzéshez. Amit kiemelnék az előző kettőhöz képest, hogy ez felhasználható arra, hogy észrevegyen verekedéseket, felismerjen fekvő embert, ha valaki rosszul lesz a kamera látókörében, betanítható, hogy például jelezze, ha valaki driftel a körforgalomban.


Mindegyik kiállító érdekes dolgokat mutatott. Nem minden használható számunkra, nem minden vág teljesen profilba, de minimum hármon érdemes lenne elgondolkozni: az okos világításon, az “okos” úton és valamelyik videó-elemzőn (ezeket jobban meg kellene ismerni, hogy választani lehessen közülük).