Észrevehettétek, hogy kicsit lemaradtam, szinte csak a legfontosabbakat tettem ki, illetve a naptárat frissítettem úgy-ahogy. Úgy alakult, hogy sok munkám lett, és ennek a blog látta a kárát. Ezért most kicsit csapongani fogok ide-oda az utóbbi idők eseményeiből.
„Vasúti átjáró lezárás, trafikok, csatorna” bővebbenÉv: 2013
Villanybuszok Érden?
Most találtam egy cikket, amit március végén írtak, vagyis egy hónapja.
„Villanybuszok Érden?” bővebbenLovas rendőrök Érden
Mindennek örülök, ami növeli a közbiztonságot, hiszen a mi utcánkban az elmúlt húsz évben ha jól tudom kétszer járt rendőrautó. Egyszer egyik szomszédhoz jöttek, majd elmentek, egyszer meg hozzánk jöttek, mert valaki bejelentette, hogy avart égetünk. Nem avar volt, hanem fa, bejött rendőr, megnézte, sajnálkozott, elment.
„Lovas rendőrök Érden” bővebbenA kerti hulladék égetéséről
Jobb lett az idő, folytatódnak a kerti munkák. Ennek örömére az összegyűjtött kerti hulladékot sokan elégetik.
„A kerti hulladék égetéséről” bővebbenÉrd is bekapcsolódott az egészségkártya-programba
Legalábbis ezt olvastam egyszerre több helyen is.
A helyes megfogalmazás viszont: Érd városa is vásárol a Dr. Card kártyákból, amelyen egészségügyi adatok szerepelnek. Mert azért lássuk be, ez nem egészségkártya-program, hanem egy piaci termék.
„Érd is bekapcsolódott az egészségkártya-programba” bővebben