Országosan Érden a legnagyobb a bűnözés?!

rendőr
Ez a bejegyzés utolsó módosítása: 6 év! A benne lévő információk már nem biztos, hogy érvényesek, naprakészek!

Egy FB csoportban felvetette valaki, hogy országosan Érden a legnagyobb a bűnözés. Ezt így hirtelen nem hittem el, de nem olyan vagyok, aki hitből vitázik, ezért gondoltam utánanézek.

Első utam természetesen a netre vezetett és körülnéztem. Volt pár oldal, ahol régebben készültek ilyen cikkek, de ezek több évesek voltak. Megnéztem a rendőrség és a KSH oldalát, ahol vannak természetesen adatok, de sokkal nagyobb területre vonatkoztatva, mint nekem szükségem lenne. (Aztán nemrégiben megjelent ez a cikk az agglomerációs betörési toplistával, és bár vannak benne jó adatok, én mégsem erre vágytam.)

Második utam természetesen a KSH-hoz vezetett, mint forráshoz. Ők nagyon szívesen adtak volna adatokat és konkrétan Pest megye bűnözési adatait kértem települési lebontásban. Két feltételük volt. Az egyik, hogy engedélyt kérek a Belügyminisztériumtól az adatok megismerésére. A másik, hogy befizetek 1 048 580 forintot (+ÁFA). Nem voltam túl lelkes, de gondoltam elkezdem az ügyintézést, aztán csak lesz valami.

Harmadik utam azért a BM-hez vezetett. Itt szépen elő kellett adnom, hogy miért szeretném az adatokat, nem vagyok újságíró, nem vagyok NMHH regisztrált blog és hasonlók. Végül egy kedves hölgyhöz kerültem, aki kicsit irányított kérdéseket tett fel ezzel az egésszel kapcsolatban. Szerencsére afelé irányított, hogy nekem minél jobb legyen.

Végül egészen jól jöttem ki a dologból: nem fizettem egy milliót, viszont nem is kaptam meg egész Pest megye statisztikáját. De megkaptam az Érdhez hasonló méretű megyei jogú városok bűnügyi statisztikáját 2013 és 2017 között. Nem ezt szerettem volna, de még az is lehet, hogy ezzel sokkal jobban jártam.

Tehát megkaptam Békéscsaba (~60.000 fő), Kaposvár (~62.500 fő), Sopron (~62.200 fő), Tatabánya (~66.000 fő), Veszprém (~60.000 fő) és Zalaegerszeg (~58.000) statisztikáit. Meg persze Érdét (~65.000 fő).

Az adatok nagyjából rendben voltak, két kivétellel: valami adminisztrációs ok miatt Érden és Zalaegerszegen 1-1 bűnesetet nagyon sokszor jegyeztek be 2016-ban, amit végül egy eljárásban folytattak le (22661 bankkártyás visszaélés illetve 20785 csalás). Ezek annyira torz adatokat mutattak, hogy egyesítettem és a “valós” számot írtam a helyére. Volt még sok kikötés, törvényi változások miatti kavarások, hogy csak a lezárt, és egy pár egyéb apróság.

A lista elég részletes, van benne a bírósági végrehajtás akadályozásától a tiltott szerencsejáték szervezésén át a zsarolásig minden, összesen több, mint 150 kategória. Sokban nincs is adat, mert nem követtek el olyat. Például elég ritka a nemzeti szocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása vagy az emberkereskedelem.

Önhatalmúlag kiragadtam pár kategóriát, amik szerintem “általánosabbak”, jobban érdekelnek, vagy velem is megestek. Itt alul egyszerű darabszámot láttok, mert a városok lakossága annyira hasonló nagyságú, hogy nem éreztem szükségét 1000 lakosra levetíteni.

Amiket kiszedtem, mint engem (és szerintem még sokakat) érdeklő kategóriát: az állatkínzást, a csalást, az emberölést, a garázdaságot, a jármű önkényes elvételét, a járművezetést ittas/bódult állapotban, a kábítószer birtoklását, a közokirat-hamisítást, a közúti baleset okozását, a lopást, a rablást, a rongálást, a sikkasztást, és a testi sértést.

Összesen
Állatkínzás
Csalás
Garázdaság
Emberölés
Jármű önkényes elvétele
Járművezetés bódult vagy ittas állapotban
Kábítószer birtoklása
Közokirat hamisítás
Közúti baleset okozása
Lopás
Rablás
Rongálás
Sikkasztás
Testi sértés

Természetesen ezek csak a bejelentett esetek, vagyis ha betörtek hozzátok, vagy elloptak valamit a kertből, de nem szóltál a rendőröknek, akkor az nem lett beleszámolva.

Arra is felhívnám a figyelmet, hogy ezek csak számok. Szépen el tudjuk nézegetni, meg vitatkozni rajtuk, de ha éppen hozzátok törtek be, vagy a ti macskátokat lőtte meg egy szemét, nektek tűnt el valamitek, akkor nem segít, bármennyire is jó az átlagos helyzet.

A települések is nagyon más környezetben vannak, mind helyileg, mind társadalmilag, ezért az összehasonlítás simán “csak kilóra” történt, nem néztem meg jobban az egyéb tényezőket, amiket ilyenkor elő szoktak venni, hogy kibontsák a teljes képet.

Mindenki azt hoz ezekből az adatokból, amit szeretne. De bárhogyan is nézzük, a bejelentett esetek számainak megvizsgálásával az jön ki, hogy Érd a középmezőnyben lehet, de általában nem dobogós.

Az eredeti listát és az általam átalakítottat elérhetitek Google Docs-ban.