Boldog 7. születésnapot, érdi Járókelő!

séta

Elkezdtem egy elég hosszú, kicsit száraz és nem igazán az én stílusomban készülő blogbejegyzést írni a Járókelő érdi éveiről. Kétszer átdolgoztam, aztán kitöröltem az egészet és elkezdtem egy szintén elég hosszú, szintén elég száraz, de legalább már az én stílusommal készülő blogbejegyzést.

A Járókelő.hu egy országos civil kezdeményezés, amelynek fő célja a közterületeken tapasztalt problémák feltérképezése és azok megoldásának elősegítése. A kezdeményezés jelmondata, a „Ha megosztod, megoldod” tökéletesen tükrözi azt az alapelvet, amelyre épül: ha a lakosok aktívan részt vesznek a problémák feltárásában és bejelentésében, azzal jelentősen hozzájárulhatnak azok gyorsabb és hatékonyabb megoldásához.

Az érdi Járókelő története 2018 májusában kezdődött, amikor lelkes helyi önkéntesek úgy döntöttek, hogy elindítják a platformot a városban. Ennyi elég is bevezetőnek, hiszen aki utána szeretne olvasni, annak ott van maga a Járókelő oldala, a városi statisztikák, az Érdmost rövid híre és hosszabb bemutatója, itt a blogon foglalkoztam már a témával a két éves, a három éves és az öt éves évfordulón és két éve a Járókelő blogon is szerepelt az érdi csapat.

Most nem arra összpontosítok, hogy hamarosan elérjük az 1000. bejelentést Érden; hogy miért nem terjed jobban a városban; hogy a városvezetés miért nem látja benne a hasznos eszközt és miért fél tőle; hogy a bejelentők egy része félreérti az egész lényegét és ezért elégedetlen; vagy hogy a egyes hivatalok hogyan követnek el mindent, és magyarázkodnak, hogy ne kelljen törődniük a bejelentésekkel. Ezeket szerintem mind megtaláljátok az előző bejegyzéseimben és sok változás nem történt ezeken a területeken.

Néha közzéteszek pár számot a városi bejelentésekről a Facebook oldalamon és szinte mindig van egy olyan hozzászólás, hogy “inkább azt kellene, hogy” és egy példa, hogy milyen számra kíváncsiak.

2024-ben az érdi Járókelőre 363 bejelentés érkezett, ami toronymagasan a legtöbb eddig. Lehet ezt úgy is nézni, hogy sok a probléma, de én inkább úgy szeretném látni, hogy a lakosok törődnek a környezetükkel.

Ezért most egy rakás szám és grafikon következik, ami eszembe jutott a téma kapcsán. Az összes kép kattintásra legalább egy kicsit nagyobb lesz.

A bejegyzés írásakor 990 bejelentett probléma van a rendszerben, ezek éves megoszlása a következő:

Tavaly valamiért nagyon felfutott, ami egyébként jót tett a hangulatomnak is. Még mindig nem hatalmas feladat az ügykezelés, de már nem csak mutatóban jön pár naponta egy, így szívesebben is nézek rá az intézendők listájára.

Állapot szerint így nézünk ki, ami szerintem egyáltalán nem rossz. Természetesen lehetne jobb, akár sokkal jobb is, de ez szerintem egy viszonylag egészséges megoszlás.

Ha az évet nem vesszük figyelembe, akkor talán kicsit jobban látszik a helyzet:

Mondhatjuk, hogy a megoldott és a megoldatlan a két végső állapot, előbb-utóbb minden bejelentés ezek egyikében fog kikötni. A megoldásra vár, a megerősítésre vár és a válaszra vár (meg az új, a feldolgozás alatt és a kiegészítésre vár, amilyen állapotú bejelentések most éppen nincsenek) pedig a menet közbeni állapotok, ezeket csak ideiglenesen látjuk, ahogy az ügy halad előre.

A kategória lebontás szerintem senkit nem lep meg: kátyú, köztisztaság, forgalomtechnika és elhagyott járművek. Az első három egyértelmű, az utolsóhoz pedig hozzátehetjük, hogy az önkormányzat csak nem túl régen hozott rendeletet az elhagyott járművek szigorúbb kezeléséről. Ezért is növekedett meg a bejelentések száma: az emberek látják, hogy érdemes ezzel is foglalkozni, mert van hatása, lesz hatása.

Egy egyszerű rendelet így változtathatja meg az emberek hozzáállását egy problémához. Vannak ötleteim, hogy mit lehetne még szigorúbban venni, hogy a városunk élhetőbb legyen.

A megszólított szervezetek hozzáállása nem változott nagyon. Van amelyikkel nagyon jó a kapcsolat, kommunikálnak, követik és megoldják az ügyeket. Van amelyik néha válaszol, néha reagál, de egyébként a háttérben teszi a dolgát. Van néhány, ami nem is válaszol és nem is nagyon teszi a dolgát. Aztán meg vannak a fekete lyukak: elküldjük az emailt és idővel lezárjuk, mert se kép, se hang.

Az állapotokat és a kategóriákat lehet egyszerre is ábrázolni, amiből az jön le számomra, hogy a járdákkal, a parkolással és a közvilágítással kapcsolatos bejelentéseknek van a legrosszabb megoldási arányuk.

Ez pedig egy teljesen új nézet: állapotok és felelősök egy grafikonon. A felelősök vagy megoldók válaszadási hajlandósága más kérdés, azt nem tudom egyszerűen vizsgálni, ezért ezt lehagytam. A lényeg itt, hogy kinek küldtünk el a bejelentést, kinél kötött ki, mint felelős és a végén milyen állapotba került.

Persze kicsit csalós a kép, mert például a Tesconak három bejelentést küldtünk összesen, amiből egyet sem oldottak meg. Ezért tiszta piros a grafikon náluk, de ez nem hasonlítható össze a Shopper összesen négy bejelentésével, ami mind megoldott, és főleg nem vethető össze a Városgazda többszáz bejelentésével. A Tesco a lentiek alapján sosem válaszol, de annyira kicsi az esetszám, hogy ez semmit nem jelent.

Ellenben például a PVKH környezetvédelmi főosztályával. A magánterületen lévő hulladékkal kapcsolatban a kormányhivatalt, vagy megyét, vagy hivatalos nevén a Pest Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztályt lehet keresni, akik annyira bénakacsák sajnos, hogy meg sem tudják nézni a bejelentéseket. Jóindulatúak, kedvesek, intézkednének is, de technikailag annyira le vannak korlátozva, hogy nem tudják tenni a dolgukat. Náluk érdekesen néz ki a grafikon: vagy megoldatlan, vagy válaszra vár, ami szépen lassan átfordul megoldatlanba. Ez számomra nem csak azt jelenti, hogy a Járókelővel nem tudnak foglalkozni, hanem erősen kétséges, hogy úgy általában el tudják-e látni a feladatkörük ezen részét.

Na nem mintha az érdi köztisztasági rendeletnek olyan gyakran vagy hatékonyan érvényt szereznének…

Ha már jojózik a szemetek a színes sávoktól meg körcikkektől, akkor a felelős/megoldó és állapotok kapcsolatát számokkal is szemléltetem:

A bejelentők is néha kicsit furcsák: a felelős szerint megoldanak valamilyen problémát, beállítjuk, hogy megerősítésre vár, vagyis a bejelentő szóljon vissza, hogy tényleg rendben van-e és erre nem érkezik válasz. Amikor lezárom, hogy megoldott, akkor meg rövid időn belül jelentkezik a bejelentő, hogy „nincs is megoldva” és amikor részleteket kérek tőle, akkor megint nem válaszol.

Szabadidós tájékozódási foglalkozásnak is felfogható, hogy amikor összejön pár ilyen megerősítésre vár állapotú bejelentés, akkor kiírom a listát, nyakamba szedem a várost és én magam ellenőrzöm, hogy valóban megoldottra állíthatjuk-e az ügyet.

Most elég legyen ennyi, még biztosan visszatérek a témára. Jelenleg ezek az adatok és grafikonok egy Google Sheetben vannak összedobálva, azon gondolkodom, hogy ezt valahogyan értelmes módon és formában közzétenni.

Majd jövök az ezredik bejelentésen és majd az ezredig megoldott ügyön is örömködni, ami kicsit odébb van még.

Balla Imre
Adatvédelmi áttekintés

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk. A sütik a böngésződben tárolódnak és olyan funkciókhoz szükségesek, mint például hogy felismerjünk, ha visszatérsz a weboldalra vagy hogy tudjuk az oldal melyik részét használjátok a legjobban.