Lakossági fórum a Hivatalnok utca és környéke közlekedéséről

fórum
Ez a bejegyzés utolsó módosítása: 6 év! A benne lévő információk már nem biztos, hogy érvényesek, naprakészek!

A Facebook közvetítés letisztázott, javított változata.

Bács István a múltkori lakossági fórumon megígérte, így megszervezték ezt a fórumot. A forgalom nagyon megnőtt a Szent István híd miatti közlekedés miatt.

A meghívó megjelent az Érdi Újságban, Bácsi István kihordta a meghívókat is, és mivel a Hivatalnok utca nem gyűjtőút, hanem lakóút, ezért csökkenteni kellene az átmenő forgalmat.

Nagyon sokan itt vágják le a Velencei úti kijáratot, illetve a központ felől a híd felé. A forgalom nagy, sebességmérés is lesz. Négy változat került kidolgozásra.

Az első lépés mindenképpen a lezárás a Szent István híd felől. Ezen felül két szakaszt szemben egyirányúsítanak, ezzel gyakorlatilag megszűnik a levágás előnye, nem éri meg majd arra menni.

A Tüdőgondozó elköltözik a Romicsba, és gyerekorvos, szakorvosi központ és irattár lesz a helyén. Ennek megközelítése egyszerű lesz, a többi utcát nem érinti a változás.

Ezt a változatot támogatná az önkormányzat, mert kevés beavatkozást jelent, de mégis megszűnne az átmenő forgalom.

Második változatban a lezárás maradna, viszont csak egy helyen lenne egyirányú, megfejelve az Előadó utca egyirányúsítással. Van egy pékség és akkor ott körbe lehetne menni.

Harmadik változatban oda-vissza egyirányúsítanák a legtöbb utat, ezzel sok a változás, viszont sok zavart is okozna a közlekedésben.

A negyedik változat is ennek egy variációja, csak az irányok kicsit megváltoznak. Ez viszont megint csak az alsó részeknél a terhelés nem szűnne meg.

Első hozzászóló: jelenleg nem csak a híd, hanem a Velencei útról bekanyarodók is jelentős forgalmat jelentenek. Ezért az első terv lenne a legjobb, de meg kell gondolni az Elöljáró egy irányba lezárását is, mert az elég szűk, nem lehet egyszerre be- és kikanyarodni. Jelenleg a ház előtt nem lehet parkolni sem, talán azt is meg lehetne ezzel oldani. Egy helyen nincs alapja a Hivatalnok útnak, ezt nagyon fel kellene újítani.

Második hozzászóló: ha az Elöljáró utcán feltorlódik a sor a Velencei felé, ott sem normálisan közlekednek, poros az út, esetleg a másik oldalon nem lehetne szintén lezárni?

Válaszoló: múlt héten érkezett egy hasonló lakossági felvetés, ezt megtárgyaltam szakemberekkel. Az Eszperantó térre megvan a terv, a pénz, a MÁV egyelőre még piszmog. A héten erről a felvetésről döntés lesz, és a Hivatalnok teljesen egyirányú lehetne.

Harmadik hozzászóló: a négyes megoldásnál egészen végig a vasúti átkelőig lemegy?

Válaszoló: lemegy, de ezt nem támogatnám,mert ezzel még mindig nagy lenne a forgalom, mert le tudnák vágni a csomópontot. Az egyes vagy kettes megoldás lenne a leginkább célra vezető. Forgalomtechnikailag bármelyiket meg lehetne oldani.

Hozzászóló: az Elöljáró utcában lakom, a Hivatalnok minőségi pocsék, de ha azt fizikailag lezárják, akkor mind előttünk fog végigmenni és állni, ha feltorlódik. Már így is van, hogy egészen a hídig feltorlódik a kocsisor, 6 ablakunk néz oda, amik még nincsenek nyitva, de még így is tele van a lakás kipufogógázzal és porral. 5 méterre vagyunk a kipufogógáztól, ha ezt megszavazzák, akkor ez a mi halálos ítéletünk. Nem tudom elképzelni, hogy egy ilyen nagy beruházásnál, hogy nincs annyi pénz, hogy az utat meg tudják csinálni. Rendesen az utat, járdával, babakocsival, kerekesszékkel lehetetlen kijutni. Engem már a sírás kerülget, szörnyűség, ha ezt így elfogadják.

Válaszoló: a Hivatalnok utca lezárását már megrendeltük, április 12-én lesz kész. Az előző fórumon elhangzottakat is már megrendeltük, az ÉKFI folyamatosan fogja végrehajtani.

Hozzászóló: szerintem is az egyes megoldás lenne jó. Pénteken is el akart ütni egy leparkoló autó, és nem tudok átmenni az úttesten, mert 70-80-al robognak az autók. A parkolási rendszer és a Kresz be nem tartása miatt a Tüdőgondozó és a Habilitációs központ között be vagyunk szorítva, nem tudunk ki- és beközlekedni, mert kerékpárral, taligával, motorral be tudjunk menni. Ne adj isten valaki jön hozzánk, meg tudjon állni, ne máshol parkoljon.

Válaszoló: ha nem lesz átmenő forgalom, akkor nem lesz száguldozás. Ez az egész azért van, mert nem tartják be a Kreszt. Természetesen a jelen levők kivételek. Ilyen, hogy nem állunk be egymás kapubejárójába, fel kell hívni a rendőrséget és a közterest, hogy bírságolja meg. Ez csak kérésre indul, mert lehet, hogy maga a tulajdonos vagy rokona állt meg éppen.

Hozzászóló: csak rácsatlakozok, az Elöljáró utcában már most sem tudunk kocsival kiállni, beállni, ha meg feltorlódik a forgalom, akkor még annyira sem fogunk tudni.

Hozzászóló: számolt valaki előzetesen azzal, hogy ilyen mértékű forgalomnövekedés lehet a híd megnyitásával? Amióta meg van nyitva a híd, először nagyon akartunk neki örülni, de ellehetetlenült az élet a környéken.

Válaszoló: én 2014 óta vagyok képviselő, azóta a híd tervben van. Nem tudom, miért nem építették meg előbb, később, másképpen, ezt nem tudom. Most a kialakult helyzetet kell orvosolnunk. Nem tudunk 100 milliókat szánni arra, hogy a Hivatalnok utcát faltól falig megcsinálni. Amíg a kerületemben nincs mindenhol aszfalt út, addig a már meglevő, de rossz minőséget nem tudjuk mind javítani. Természetesen kátyúzunk, de például strukturális dolgokat nem tudunk helyrehozni ennyi pénzből.

Hozzászóló: a hidat nem tudjuk esetleg egyirányúsítani?

Válaszoló: ez komoly dolog lenne, nem látod rá esélyt, de megkérdezhetjük, hogy erre van-e a 0-nál nagyobb esély.

Hozzászóló: lehet, hogy rossz ötletem van, de építettünk egy csomó körforgalmat. A Budai utat kétszer két sávosról kétszer egy sávosra szűkítették. Ne a lakóutakat kezeljék, hanem a fő útvonalakat bővítsék, hogy azon tudjanak egyből továbbmenni, eszükbe se jusson a mellékutakat igénybe venni.

Hozzászóló: én parkvárosi vagyok. Onnan járok át mindenféle hivatalos ügyeimet intézni. Bizonyos időpontokban lehetetlen átjutni a Szent István hídon átjutni. Csúcsidőben egészen a Tárnoki útig áll a sor, a Kossuth utca felőli közlekedést várni. Ettől türelmetlenek az emberek. Ön felé szeretném beterjeszteni, hogy a Szent István utat elsőbbségre minősítsék át. A Kossuthon van harmincas tábla, amúgy is lelassítanak, ott és a Velencei úton van torlódás.

Válaszoló: a Szent István és a Kossuth kereszteződésben ideiglenes lámpás kereszteződés lesz, amíg a végleges helyzetet meg nem tudjuk alakítani. Az előző fórum óta én is jobban figyelem a kereszteződést. A lámpa folyamatos engedést tesz majd lehetővé, sokkal jobb lesz a helyzet.

Hozzászóló: ha elkészül a Velencei úti lámpás kereszteződés, azt úgy lehetne kiegészíteni, hogy az Eszperantó téren keresztül, az Ügyész utca felé lehetne kerülni. Az Elöljáró és az Ügyész lehetne egyirányú, így mindkettőnél csökkenne a forgalom.

Válaszoló: akkor az Ügyész utcaiak jönnének, teljesen érthető módon. Olyan megoldás nincs, ami mindenkinek jó, csak olyan, ami a többségnek jobb. Nem fogjuk tudni az összes házat felvásárolni, most ezen a körzeten próbálunk segíteni.

Hozzászóló: a Kossuth – Szent Istvánnál gondoltak-e a körfogalomra, a lámpa helyett. Ha telizöldes lámpa megoldás lesz, akkor a kanyarodók miatt mégsem lesz akkora az áteresztő képesség. Az Előadó utcát el kellene választani a mostani megoldástól, mert nagyon keskeny, a pékség parkolójából kihajtás elég nehézkes. Jelenleg ha az Előadóból nem tudnak kisorolni, akkor levágja a pékség parkolóján keresztül, és úgy áll ki. Ezt a lehetőséget meg kellene szüntetni, de ezt gondolom a tulajdonosnak kellene megoldani.

Válaszoló: körforgalom nem lesz, mert a benzinkút kivásárlása horribilis összeg lenne, és ezért nem fér el. Az első változat szerint az Előadó utcába csak az ott lakóknak lesz értelme közlekedni.

Hozzászóló: az Előadó utca nem alkalmas kétirányú közlekedésre. Persze nem, ha két kocsi nem találkozik. Ha a Velencei út felé valaki vár kikanyarodásra, akkor bekanyarodni már nem tud senki.

Válaszoló: az első terv alapján már nem fog arra senki járni, de ettől függetlenül egy irányba lezárhatjuk. A Hivatalnok utca végén lakóknak, ahol zsákutca lesz, azok fognak még arra járni.

Hozzászóló: csökkenni fog a forgalom, ha az elsőt vesszük alapul. Én sem fogok tudni végigmenni, de más sem, szerintem ez jó.

Válaszoló: körülbelül egy hónap, mire kikerülnek a táblák, tehát nincs semmi kőbe vésve, ha megkeresnek még később, mert valóban problémás a kialakult forgalmi rend, akkor átbeszéljük, összehívunk még egy lakossági fórumot. Kimegyek, beszélek az ott lakókkal, és megoldjuk később a problémát.

Hozzászóló: a pékségnek a parkolóját egy kerítéssel le kellene zárni, hogy ne ott járjanak át, és ne is szabálytalanul jöjjenek-menjenek ott mindenen át.

Válaszoló: megnézzük a pékség engedélyét, milyen forgalomtechnikai megoldásuk van, mire kaptak engedélyt és meglátjuk, mit tehetünk.

Válaszoló: akkor tegyünk fel szavazásra az első változatot.

Hozzászóló: a lezárás helyett inkább egy irányba kellene a Hivatalnok utat is megoldani.

Első változat: látható többség. A többit meg sem szavaztatom, ebből indulunk ki, és később ezen még finomíthatunk.

Hozzászóló: kerékpárral mindkét irányban lehet majd közlekedni?

Válaszoló: ha a jogszabályok lehetővé teszik, akkor természetesen igen, de meg kell vizsgálni.

Hozzászóló: megszavaztuk, de ki fogja betartatni az egy irányt, hiszen csak egy pár házat kell gyorsan áthajtani. Ezt érdemes lenne ellenőriztetni, legalább a kezdő időszakban.

Válaszoló: erre valóban szükség van, a rendőrség és a közterületesek figyelni fognak.

Akkor ezzel indulunk, ha bármi megjegyzésük, javaslatuk van, akkor megtalálnak.

Bekiabálás: ezzel megdöglesztették az Elöljáró utcát.

Beteszem a négy tervet ide, hogy ha esetleg máshonnan nem lenne majd elérhető egy idő után.