Néha elcsodálkoznak rajtam olyan emberek, akik nem igazán ismernek, hogy mennyire megváltozok két találkozásunk között. Pedig egyáltalán nem változok meg, mindig én vagyok, akivel találkoznak. Csak éppen más sapkát hordok.
Az emberek többségének gondot okoz, hogy kicsit másképpen gondolkozzon, kicsit más szemmel nézze a dolgokat. Valamilyen szinten érthető, senki nem képes kibújni a bőréből. Olyanok vagyunk, amilyenek.
Én viszont tudatosan változtatom a nézőpontomat, a hozzáállásomat. Természetesen mindig megvan a személyes véleményem, de ezt nem hozom előtérbe, sőt, néha sokkal jobb, ha teljesen el is fojtom.
Az ÉrdiPalettán van olyan vállalkozó, akit személy szerint ki nem állhatok. A megoldás az lenne, hogy nem teszem ki, vagy ha már véletlenül kitettem, akkor most leszedem? Dehogyis! Számomra egyértelmű, hogy az oldalt én készítem, de nem magamnak készítem. Az érdieknek meg tök mindegy, hogy én kivel milyen kapcsolatot ápolok. Ha nekik éppen arra a vállalkozóra van szükségük, akkor ki vagyok én, hogy a kicsinyes, személyes meggyőződésem miatt nem adom meg nekik a lehetőséget?
Az Érdekfeszítőn is sokszor jelenik meg olyan hír, amiről vastagon megvan a saját személyes véleményem. Ennek ellenére kiteszem, mert Érdhez kötődik, és nem mindenki gondolkodik úgy, ahogy én teszem. Vagyis ki kell tennem, mert különben az oldal nem lenne más, csak egy hírgyűjtemény, ami nem a városról szól, hanem az én szemszögemről. Eddig csak két oldalt tettem úgymond tiltólistára, mert rondán viselkedtek (nem velem) és úgy ítéltem meg, hogy ezzel többet ártanak az érdieknek, mint a többi bejegyzésükkel használnának. Ez ugyan saját döntés volt, de nem azért, mert nekem ártottak volna, hanem mert minden normális ember számára vállalhatatlanok lettek. Egyébként gondolkozom a visszatérésükön, mert mégis Érddel foglalkoznak és színesítik az életet.
Itt, a blogon is én vagyok. Ez a blog személyesebb hangvételű, de nem rólam szól. Illetve annyiban rólam szól, hogy az én szemszögemből mutatja be a dolgokat. Kicsit közéleti, mondhatni, hogy kicsit politikus, kicsit gúnyolódó, kicsit komoly, kicsit utánajárós, de mindez az én szájízem szerint. Ha mondhatom, leginkább ez áll hozzám a legközelebb, de erről sem mondanám azt, hogy aki ezt olvassa, az egy tökéletes képet kap rólam.
Előfordulok még a neten itt-ott és én vagyok a hülyehergelő, aki “beszólogat” embereknek, és megpróbálja őket szembesíteni saját hülyeségükkel. Mindezt roppan cinikusan, szarkasztikusan. De nem a szájukba rágva, hanem olyan helyzetet teremtve, amiben saját maguknak van lehetőségük észrevenni, hogy miért is szálltam rájuk.
A szakmai blogomon meg főleg teljesen más a hangnemem. Oda olyanok járnak, akiket én abszolút nem érdeklem, csak amit írok. Nem vélemény, nem nézőpont, hanem szakma.
Melyik vagyok én? Egyik sem, és mindegyik.
Egyik sem vagyok olyan szempontból, hogy nem csak kifejezetten olyan vagyok, amelyik arcommal éppen találkozol. Mondhatni egyik sem ad teljes képet rólam és némelyik még erősen torzít is.
És mindegyik én vagyok, mert ha megérted, hogy miért csinálom, akkor rájössz, hogy erre szükség van. Nekem is szükségem van rá, hogy tisztábban lássam a dolgokat, és a látogatóknak is szükségük van rá, hogy ne engem kapjanak az összes oldalon, hanem azt, amiért odamentek.
