Érden elkövetett bűncselekmények

rendőr
Ez a bejegyzés utolsó módosítása: 11 év! A benne lévő információk már nem biztos, hogy érvényesek, naprakészek!

Találtam egy linket, amin a rendőrség közzétette, hol, mikor, milyen típusú bűncselekmények voltak, mindezt egy térképen ízlésesen elhelyezve.

Természetesen Érd is rajta van, és ezen a linken érhető el. A nézegetéshez Java szükséges, és 30 nappal késlelteti az adatokat (vagyis a tegnapi dolgok még nincsenek benne). Alapállapotban az utolsó 30 napot mutatja, és a lakásbetöréseket, ezt állítsátok át, ha mást szeretnétek látni.

Ha esetleg kevésnek találnátok a jelöléseket, ne felejtsétek el, hogy ezek csak a rendőségre bejelentett dolgok. Az nincs benne, hogy „az én szomszédomtól is elloptak valamit”.