Érd alsó és a dohányzók

dohányzás
Ez a bejegyzés utolsó módosítása: 13 év! A benne lévő információk már nem biztos, hogy érvényesek, naprakészek!

Volt egy érdekes beszélgetésem egy ismerőssel, hogy be szeretnék tiltani a dohányzást közterületeken és vendéglátó egységekben. Alapvetően a javaslat céljaival egyetértek, de az indoklásával és a körítésével nem. Ahogy beszélgettünk, rájöttünk, hogy ennyi erővel be lehetne tiltani az alkoholt, a cukrot, a válást, a kutyákat köztereken, vagy éppen az internetet.

Szóval én azt mondom, hogy nem ott kell betiltani a dohányzást, ahová egy nem dohányos elmeHET, hanem ahová el KELL mennie.

Értsd: ha egy vendéglátó helyre nem járnak a nem dohányosok, mert oda járnak mások is, akkor előbb-utóbb lesznek olyan helyek is, ahol a tulajdonos tiltja ezt meg. Legalábbis normálisabb helyeken így működne, de az már más kérdés, hogy nálunk inkább az megy, hogy „elmegyek, és beülök a dohányfüstbe, és utána két napig morgok, hogy rohadt dohányosok”.

Ahova viszont egy nem dohányzónak is ugyanúgy el KELL mennie, mert nem tehet mást (például hivatalok, vagy tömegközlekedés), ott ne lehessen. A kijelölt helyek nem megoldások, mert nagyjából semmit nem érnek, ha nem zártak.

Szerintem ez elfogadható kompromisszum lenne mindkét fél részéről. Akkor talán az Érd alsó vasútállomás sem nézne ki úgy, ahogy.