Megszűnt a hírzárlat, kitehetem már a rövid beszámolómat az idei Víz Koalíció elvonulásról, ami a július 12-13-i hétvégén volt, Kunbábonyban.
Utólag nézve kevés volt a két nap. Most nézem a programot, 8 külön témát soroltunk fel, amit meg kellett volna beszélni. Mindent érintettük, de többnek nem jutottunk a végére.
Előkerült sajnos, amitől a legtöbb civil szervezet szenved. Kevés a tag, az önkéntes, ha előkerül valami feladat, akkor mindig ugyanaz a 8-10 név kerül elő, hogy megoldhatná. Kevés a pénz, próbálkozunk mindenféle pályázaton indulni, hogy kiegészítsük a körülbelül nem létező forrásokat. Ez a kettő miatt időszűkében is vagyunk, nem tudunk annyi mindent tenni, annyi mindenre rámenni, amire szükség lenne, vagy egyáltalán, amit szeretnénk. Mert tennivaló az van dögivel.

A Víz Hetén kijöttünk a VízVédők weblappal, amiről elég sokat volt szó. Összejött egy jó kis ötletcsomag, hogyan lehetne továbbfejleszteni, hogyan lehetne jobban elterjeszteni, kibővíteni a felhasználóbázist. Ahogy írtam Facebook-on, az idei érdi csőtöréseket már nem saját térképen ábrázoltam, hanem ide vittem fel, szépen néz ki a környékünk.

Eredetileg a Víz Koalíció az ivóvízhálózatra ment rá, csak azzal foglalkozott. Készült egy 12 pontból álló bakancslista, ami értelemszerűen ezzel kapcsolatos témákat, követeléseket, kéréseket, álmokat tartalmazott. Az utolsó Víz Hete megnyitón is nagyban reklámoztuk, hogy nézd meg és mondd el, szerinted melyik pont hol tart megvalósítás szempontjából.
Itt viszont volt egy kis zavar, mert az évek alatt bejött még három téma: szennyvíz, vízszegénység, és vízmegtartás. De a bakancslista csak az ivóvízzel kapcsolatos témákat tartalmazott, azért aki a másik hárommal foglalkozott, vagy az érdekelte jobban, annak alig mondtak valamit a pontok. Ezért ezzel a listával foglalkoztunk a legtöbbet a két nap alatt. Az ivóvizes 12 pontból próbáltunk valahogyan hármat készíteni, hogy a másik három téma 3-3 pontjával megint meglegyen a 12 pontos bakancslista.

Nem erőltetjük a 12 pontot, lehet kevesebb és lehet több is, csak ez már úgy beleívódott a magyar néplélekbe, hogy könnyű hozzá kötődni. Az ivóvizes témákat leszorítottuk háromra, ügyesen egybekombinálva több pontot, de a többivel nem haladtunk. Itt én nem is annyira vettem részt, mert a másik három téma nem áll olyan közel hozzám. Fontosak és értem a jelentőségüket, de nem akarom szétforgácsolni az erőmet.
Elterveztük a közeljövőt, hogy hova hívtak, hova fogunk menni, mit fogunk tenni a második félévben és vázlatosan 2026-ban a Víz Hetéig. Szóba jött, hogyan tudunk együttműködni másik szervezetekkel, amiknek a képviselői is eljöttek. Jó fejek voltak, részt vettek a munkában, ők is érdeklődve figyelték a mi témánkat és segítettek megismerni az általuk képviselt témát is.
Jó volt megint találkozni sokakkal, élőben beszélgetni olyanokkal, akikkel csak a monitoron keresztül láttuk egymást, megismerni új arcokat, szóval csapatépítésnek is jó volt.
Kunbábony még mindig jó hely. Szép a környezet, kedvesen a háziak. Lehet nagycsoportos és kiscsoportos foglalkozásokat is tartani, fedett, vagy nem fedett helyen, az udvaron, vagy a épületben is.
