Az utóbbi időben talán észrevettétek, hogy kevesebbet mozgok, nem vagyok annyira aktív, nem lelkesedek egy-egy újabb tennivalóért. Úgy érzem, hogy túl sok mindent vállaltam, az erőm szétforgácsolódott és elfáradtam. Belefáradtam a sok teendőbe, az ütemezések miatt nem ritkán nagyon egymás mellé tömörülő tennivalókba, sajnos sokszor látható eredmények nélkül, vagy nagyon minimális eredménnyel.
„Belső béke” bővebbenCímke: Víz Koalíció
Víz Koalíció elvonulás 2025, Kunbábony
Megszűnt a hírzárlat, kitehetem már a rövid beszámolómat az idei Víz Koalíció elvonulásról, ami a július 12-13-i hétvégén volt, Kunbábonyban.
„Víz Koalíció elvonulás 2025, Kunbábony” bővebbenVíz Hete 2025 – A vízszegénység ezer arca
Március 21-én hivatalosan is elstartolt a Víz Hete a Víz Koalíció szervezésében. A nyitóesemény az Adaptérben volt, négy panellel: víziközmű-hálózat, vízszegénység, szennyvízkezelés és vízmegtartás.
„Víz Hete 2025 – A vízszegénység ezer arca” bővebbenSzennyvíztelep látogatás
A Víz Koalíció által megrendezett Víz Hete alkalmából az Érd és Térsége Csatornaszolgáltató Kft. és Tetlák Örs önkormányzati képviselő egy sétát szervezett az Érd Városi Szennyvíztisztítóba. Össze is gyűltünk nagyjából tizenöten és egy laza órás bemutató előadás után végigjártuk a telepet is, hogy a hallottakat élőben is lássuk.
„Szennyvíztelep látogatás” bővebben