Önkormányzat vagy polgármesteri hivatal?

munkás
Ez a bejegyzés utolsó módosítása: 5 év! A benne lévő információk már nem biztos, hogy érvényesek, naprakészek!

Beszéltem már arról egy másik fórumon, hogy miért mindenért az önkormányzatot csesztetjük, miért hisszük azt, hogy mindent el tudnak intézni és hogy minden az ő hatáskörük. Ehhez jött egy nagyon jó hozzászólás, hogy ez azért is lehet így, mert a politikusok is úgy tetszelegnek, mint hogyha mindent ők intézték volna el és lássuk be: ebben is van igazság.

Ha valamit át kell adni, ha valamit fel kell avatni, ha valami kész van, akkor egyből előkerül valamilyen politikus és elkezdi mondani, hogy azért mert ő-, mert ők elintézték, megcsinálták, megoldották.

Ehhez mondok egy másik szép példát is.

Van egy városka, nevezzük mondjuk Kukutyinnak, van egy polgármestere nevezzük mondjuk Bélának, és van egy öreg néni aki 70 plusz éves, és mikor elköltöztek a gyerekei a családi házból, egyedül maradt és hirtelen elég soknak kezdte érezni az építményadót. Ezért aztán a nénike fogta magát, bejelentkezett, bement Bélához és elpanaszolta a dolgát. Szó szót követett majd a nénike kijött Bélától és örvendezve elmesélte, hogy bizony kedvezményt kapott és eléggé megkurtították azt az összeget, amit be kell fizetnie. Ennek természetesen nagyon örült és évekig hálás volt Bélának.

Kukutyin egy olyan országban van ahol az emberek dolgosak, serények, szerények, és legfőképpen mindenki betartja a törvények nagy részét. Na jó, csak nagy részét és vannak kirívó esetek, de ez mindenhol így van.

Éppen ezért Béla, miután a nénike elkezdte terjeszteni, hogy milyen jó fej Béla és hogy mennyit segített neki, egyből kiállt a nyilvánosság elé és elmondta: igaz, hogy ő próbált segíteni, de valójában csak azért tudott segíteni, mert az önkormányzatnak volt már egy olyan rendelete, amely szerint a 70 pluszos nénikék kedvezményt kaphatnak az építményadóból.

Nem ő adta a kedvezményt, nem is adhatta ő a kedvezményt, és hogy nem is ő a jó fej, hanem tulajdonképpen az emberek, akik annak idején őt megválasztották, hogy ilyen rendeleteket tudjon hozni.

Természetesen Kukutyinnak és országának semmi köze Érdhez és Magyarországhoz, a nagy magyar valósághoz mert itt egy ilyen simán elképzelhető, hogy bármelyik önkormányzati képviselő, polgármester országgyűlési képviselő, miniszter, államtitkár, akárki, aki hivatalban van, azt mondja, hogy ő intézte el és ő csinálta. Pedig elvileg ez Magyarországon is szépen szét van választva.

Van az önkormányzat, aminek a tagjait, a polgármestert és a képviselőket a település lakói választják. Ők lesznek a politikai hatalom úgymond. Emellett ott van a polgármesteri hivatal a jegyzővel az élén, akik ténylegesen felelnek a város mindennapi életéért. Az önkormányzatnak és a polgármesteri hivatalnak szépen elválasztott szerepei, feladatai és kötelességei vannak.

Fogja magát az önkormányzat és eldönt valamit, valamilyen irányt megszab – mert hiszen ez a dolguk -, aztán azt megpróbálják tető alá hozni. Hogy hogyan? Nem úgy hogy a polgármester vagy bármelyik képviselő azt mondja, hogy mostantól ez lesz. Hanem megkérdik a polgármesteri hivatalt, a jegyzőt, a főépítészt, a szociális ügyekért felelőst, és a többi szakembert, hogy amit kitaláltak az megvalósítható-e, nem sért-e valami jogszabályt, lesz-e rá pénz, van-e megfelelő terület, tényleg lenne-e rá igény?

A város politikai része – az önkormányzat – bármit mondhat, attól az még nem biztos, hogy úgy lesz, vagy az egyáltalán megvalósítható. Ne gondoljuk már, hogy mindenhez értenek. A polgármester, a képviselők, a bizottságok, a politikai hatalom, akik meghatároznak valami irányt, előadnak valami igényt. A tényleges tervezés és megvalósítás már a szakemberekre marad, akik viszont mind a polgármesteri hivatalhoz tartoznak.

Az lenne valóban szép, ha a választásoknál a polgármesteri hivatal emberei megmaradnának, hiszen ők szakemberek, akik értenek a dolgokhoz és nem azért kerültek oda, mert valaki úgymond oda ültette őket. Mármint ez lenne természetesen az ideális.

Az eddigiekből szerintem leszűrhető, hogy az önkormányzat irányokat adhat, de egyedi, konkrét ügyekben nem nagyon szólhat bele. A polgármester nem tudja elintézni, ha valami gondom van a szomszéddal, mert egyrészt nem az ő dolga, másrészt nincs hozzá jogköre. Ezt majd a polgármesteri hivatal emberei fogják elintézni az ide vonatkozó törvények és rendeletek szerint, amit nem írhat felül senkinek a közbenjárása. Mármint ismét csak azt mondom: ez lenne az ideális.

Szeretnék is Kukutyinban élni az biztos.

Tehát röviden összefoglalva: van az önkormányzat, ami a polgármesterből, a képviselőkből – és az őket kiszolgáló személyzetből – áll, akiket mi választunk, minket képviselnek, és mondjuk úgy leegyszerűsítve, hogy irányokat adnak a város életének.

Van a polgármesteri hivatal a jegyzővel, és az alá tartozó hivatalokkal, irodákkal, akik pedig nem akarom azt mondani, hogy a tényleges munkát végzik, de leegyszerűsítve a dolgokat tényleg a tényleges munkát végzik.

Persze megint csak az jön ki, hogy az önkormányzatot látjuk, hiszen a polgármester és a képviselők folyamatosan jelen vannak a médiában, folyamatosan nyilatkoznak, tájékoztatnak, elmondanak ezt-azt, infókkal szolgálnak, és hozzáteszem ezt nagyon is jól csinálják.

De ha egy politikus arról beszél, hogy valami kész van, megcsinálta, elintézte, akkor gondoljuk mellé a jegyzőt, a főépítészt, a városüzemeltetést, a szociális munkást, a különféle irodák összes emberét. Nekik kell köszönni a munkájukat, mert ők tették lehetővé, hogy az ötlet, az irány, amit a politikus kigondolt, leírt, az végrehajtható formában rendeletek és szabályozások képében a lakókat szolgálhatja.