Függetlenként indultam neki a politikai életnek. Szabad voltam, nem kellett semmiben korlátoznom magam, teljesen a magam ura voltam.
Ez megváltozott, amikor beléptem egy csapatba, mint egyszerű tag. Akár most is mondhatnám magam függetlennek, de mióta beszálltam a Szövetség Érdért csapatába, nagyon ritkán használom ezt a szót.
Nem azért, mert becsicskultam, nem azért, mert gyurcsányista lettem, de nem is azért, mert nem maradtam független sok tekintetben.
Azért nem használom, mert ezt a szót is tönkretették. Természetesen a politika. Megpróbáltak gondolkodás nélküli, csak “igen” vagy “nem”, “bal” és “jobb” lehetőségeket látó választókat kitenyészteni. Jelentem, sikerült.
Nem használom a független jelzőt magamra, mert sokan nem értik meg ennek a sokrétűségét. Nem értik, hogy a világ nem fekete-fehér. Egészen egyszerű szavakban is több van, mint elsőre gondolnánk, hát még az ilyen fogalmakban. Ha megkérdezünk tíz embert, hogy mondja el, mit jelent a „kutya” szó, akkor biztosan lesznek közös elemek, de biztosan minden leírás legalább egy ponton el fog térni.
Még mindig nagyon kevés „függőségem” van, de ez a mostani politikai életben már azt jelenti, hogy rácuppantam valaki csecsére és meghalnék, ha abbahagynám.
Betagozódtam egy csapatba és követem annak irányelveit, vezetőit. Nem mindig vagyok benne a döntéshozásban, de amikor benne vagyok, akkor azt kijelenthetem, hogy továbbra is képviselem azokat az értékeket (újabb elértéktelenedett szó), amikben hiszek, amiket eddig is képviseltem és amik miatt én vagyok én.
Mindenben egyetértek? Távolról sem. De ilyen, ha valaki csapatban dolgozik: kompromisszumokat kell vállalnia a csapat érdekében, a cél érdekében.
Független vagyok politikai szempontból? Mint egyén igen, mint a csapat tagja nem. Egy csomó párt áll a csapat mögött, ők biztosítják az erőforrások egy részét. Az erőforrások sokféleséget, mert hiába van Emberi Erőforrások Minisztériuma (ami szerintem önmagában egy nagyon rossz név, de legalább elárulja, hogyan gondolnak ránk), mégis sokan csak pénzt értenek rajta. Pedig egy erőforrás sok minden lehet, mondhatnám, hogy pénz, paripa, fegyver.
Független vagyok gondolkodásban? Mint egyén igen, mint a csapat tagja, szintén. Itt senki nem mondja meg, hogyan kell értelmezem valamit, mit gondoljak valamiről.
Független vagyok pénzügyi szempontból? Mint egyén mindenképpen, mint a csapat tagja vannak bizonyos kötelmek. Persze ezt ne úgy képzeljétek, hogy engem valaki pénzel, hanem például hogy a csapatnak nagy tételben sok minden olcsóbb, mintha én rendelném meg, pár százas adagban.
Független vagyok beszédben, megnyilatkozásban, bármilyen megmozdulásban? Egyénként igen, csapattagként tartom magam az általános szabályokhoz. Nem azért, mert rám kényszerítik, mert frakciófegyelem van, hanem mert csapatjátékosként ezt érzem helyesnek.
Nem használom már sűrűn a független jelzőt, mert ahogy sok más fogalommal is megfigyelhető: sokan nem tudják, nem értik mit jelent.