Fogadóóra

csapat

Valaki felvetette, hogy tarthatnék fogadóórát. Végül is tarthatnék. Csak nem látom sok értelmét.

Egyik ellenvetésem, hogy ugyan szívesen meghallgatok bárkit, de mit tudnék tenni? Egyelőre csak egy magánszemély vagyok, aki kiabál a vakvilágba. Bármennyire is szeretnék valami hasznosat, valami kézzelfoghatót tenni, nincs ráhatásom.

Másik ellenvetésem, hogy ugyan szívesen meghallgatok bárkit, de én is tudok a dolgokról. Persze, nem ismerek mindenkit, nem ismerem mindenki ügyes-bajos dolgait, nem ismerek minden egyes problémát vagy gondot, mert ez lehetetlen is lenne.

De azt azért ki merem jelenteni, hogy ismerem a város általános problémáit. Nekem is kétévente kell futóművet állíttatni; én sem látok bringautakat; én is csapódok jobbra-balra, mert hol itt van a járda, hol ott, hol sehol; én is hiányolom a tömegközlekedést; ha esik, nálunk is folyik az úton a víz; én is látom a középületek állapotát; én is örülnék több fának, parknak; nekem sem tetszenek a koncepció nélküli ad-hoc fejlesztések; nekem is sorba kell állni bevásárláskor; én is csak meló után vagy hétvégén tudok füvet nyírni; nekem is van hitel a házamon; én is mérges vagyok a szeméthalmokra; én is csak emlékezetből tudok tájékozódni az utcatáblák hiánya miatt; engem is zavar a parkolók és bringatárolók hiánya; és még hosszan sorolhatnám…

Gyalogolok, kerékpározok, vonatozok, vezetek. Járom a várost, bárhol felbukkanhatok és ha beszélni szeretnél velem, csak állíts meg.

Nem látom értelmét a fogadóórának, mert nem egy elefántcsont toronyban ülök, tőletek távol, hanem VELETEK ÉLEK ÉS EGY VAGYOK KÖZÜLETEK!