Az Érdi Újságban olvastam…

újság
Ez a bejegyzés utolsó módosítása: 12 év! A benne lévő információk már nem biztos, hogy érvényesek, naprakészek!

Az előző Érdi Újságban levő cikkekhez lenne pár hozzáfűznivalóm. Vagyis inkább kérdéseim lennének…

Lesz közművetezék-adó. Persze, azt mondják, hogy „megvizsgálják”, de azt mindenki tudja, hogy ez azt jelenti valójában, hogy „előkészítés alatt, és amint lehet bevezetjük”.

Az hagyján, hogy az okosok ezt kitalálják, és azt mondják, hogy ezt majd a szolgáltatók fogják fizetni. Lehet, hogy papíron igen, de senkinek ne legyen kétsége, mi fogjuk fizetni. Aztán meg az egész homályos.

Bevallás alapján fogják kiszabni? Most én méregessek? Vagy csapjak a hasamra? Ki fogja ellenőrizni? Megint azok járnak rosszul, akik rendesen lemérik és fizetik? Be lesz vezetve, és a 100 forintos méterenkénti maximum is meglesz, nem kell félni. Most valahol olvastam, hogy telekhatáron belül nem kell mérni. De akkor mit kell mérni? Agyatlan felvetés az egész, de mi fel fogunk szállni a szopórollerre.

A másik, amin megakadt a szemem, a fizetős parkolás. De mégis hol a fenében? A buszállomáson, vonatállomások környékén és az M7 feljárójánál kellene egy-egy nagyobb területet kialakítani, de hely nincs, pénz sincs, így esély sem.

A Stop Shop parkolójának második emelete meg folyamatosan zárva van, és már arról is lehet hangokat hallani, hogy ott ne parkoljanak, csak a vásárlók. Mondjuk ezt is megértem, de ha ezt leszámoljuk, akkor nincs Érden egy darab parkoló sem!

A fizetős parkolást két esetben szokták alkalmazni: forgalomszabályozási indokokból, vagy pénzbeszedés miatt. Azt hiszem az első eset szóba sem jöhet, ezért csak a másodikra tudok gondolni.

Olvasom az újságban, hogy a piacon a parkolóóra bevezetése előtt két-három tucat autó volt hétvégenként. Mi van? Én ezt sosem tapasztaltam, mindig voltak elegen. Ja, hogy a beszedett díjak ezt mutatják? Az lehet, de tegye fel a kezét, aki minden alkalommal kapott jegyet, amikor odaadta a pénzt! Na ugye!

Valaki csalt, ezért változtattak. A csalók most nem tudnak csalni, de azokat megszívatjuk, akik eddig is leadták a sápot. Mert valljuk be, ez sáp, nem szolgáltatás… a piac parkolóját csak Érden nevezik parkolónak, máshol azt mondanák rá, hogy ugar.

A lap mostani számmal is van bajom, de ez már konkrétan az újságot érinti. Több, mint a fele reklám, a maradékban van némi ajánló, és hasonlók, meg egy rakás fizetett cikk, vagy erősen egy oldalról (nem mondom, melyikről) írt cikkek. Rendben, értem én, hogy alá kell nyalni az aktuális hatalomnak, de nem unalmas már ez a „de kik csinálták”, meg „amikor ők”… 

Itt most egy olyan mondat jön, amit úgy írtam, hogy háromszor visszatöröltem az egészet, mert úgy éreztem, hogy ilyen hangnemben nem szabad írni, vagy talán ártana is a blognak, amelyik eddig szerencsére kimaradt a mocskos politikából: érdiek vagyunk, Érden élünk, egymás mellett élünk. Jobbról, balról, ki a fenét érdekel? A közösség érdekeit kell nézni. Alapvetően nincsenek sem angyalok, sem ördögök, emberek vagyunk, minden gyarlóságunkkal együtt.

Ezért aztán az Érdi Újságban dolgozóknak is megbocsátok. De ettől függetlenül nem nagyon fogom őket olvasni, vagy legalábbis nem nagyon fog érdekelni, amit írnak. Ami megjelenik ott, azt általában már sokkal előbb el lehet érni a neten, vagy meg lehet nézni az ÉrdTVben.