Lakossági fórum a Szent István híd közelében lévő utcákat érintő forgalomtechnikai megoldásokról – frissítve

Ez a bejegyzés utolsó módosítása: 5 év! A benne lévő információk már nem biztos, hogy érvényesek, naprakészek!

Frissítés: mivel a fórum meghívója és az ahhoz csatolt háromféle terv már nem érhető el, ezért feltöltöttem azokat a bejegyzés végéhez.

Indul a közvetítés, Bács István alpolgármester elmondja, miért vagyunk itt, mi fog történni.

Aki az érintett területen lakik, az a helyszínen regisztráció után szavazhat.

Szokás szerint amit tudok, leírok, aztán meglátjuk, mi lesz belőle…

„Lakossági fórum a Szent István híd közelében lévő utcákat érintő forgalomtechnikai megoldásokról – frissítve” bővebben

Olcsó politikai marketing

Ez a bejegyzés utolsó módosítása: 5 év! A benne lévő információk már nem biztos, hogy érvényesek, naprakészek!

Érd jelenlegi polgármestere megint fake news-ozik (szóljanak már rá, hogy beszéljen magyarul, mint ahogyan másokra is rászólnak a csatlósai). Meg megint elővett engem, mint „semmihez sem értő”, meg „szellemi környezet szennyező”. Én a „Balla Imre nevű ember”.

„Olcsó politikai marketing” bővebben

Közmeghallgatás 2018.

Ez a bejegyzés utolsó módosítása: 5 év! A benne lévő információk már nem biztos, hogy érvényesek, naprakészek!

2018. november 29-én, 17:00-tól közmeghallgatás volt a Polgárok Házában. Én 17:48-re értem oda, de még nem kezdődött el, még mindig csak ott tartott, hogy az alpolgármesterek ismertették a megvalósult, a futó és a jövőbeli fejlesztéseket (vagyis a szokásos sajtótájékoztatót tartották). Ezek után mindenki feltehette a kérdéseit és jöttek a válaszok. Nem a péniszirigység miatt, de a a három órából egyet beszéltek a lakosok. Akik egyébként nem nagyon képviselték magukat és sokan el is mentek a kérdés feltevése után, gondolom a csúszás miatt.

Itt a Facebook tudósítást olvashatjátok nagyjából egy az egyben.

„Közmeghallgatás 2018.” bővebben