A Víz Koalíció által megrendezett Víz Hete alkalmából az Érd és Térsége Csatornaszolgáltató Kft. és Tetlák Örs önkormányzati képviselő egy sétát szervezett az Érd Városi Szennyvíztisztítóba. Össze is gyűltünk nagyjából tizenöten és egy laza órás bemutató előadás után végigjártuk a telepet is, hogy a hallottakat élőben is lássuk.
A bemutató előadást a telep vezetője és egyik főmunkatársa tartotta. Néha egészen mélyen belementek a dolgokba, olyan részleteket osztottak meg, amire nem számítottam, nem gondoltam volna.
A telep Érd, Diósd és Tárnok településeket látja el, 440 km csatornahálózattal és 92 szivattyúteleppel. Ehhez még hozzájön a nem csatornás, „szippantós” szennyvíz a fenti településekről, valamint Törökbálintról és Budaörsről, és összesen napi 15.000 köbméter kapacitással rendelkeznek. A nagy bővítés 2012-2014 között zajlott, amikor EU-s támogatásból, kormány támogatásból, lakossági önerőből és önkormányzati forrásokból épült a mostani csatornahálózat kb 2/3-a és a tisztító telep.
A csövek gravitációsan működnek, és amikor már túl mélyre mennének, akkor van szükség az átemelőkre, vagy másképpen szivattyútelepekre. Az átemelőknél szaghatás kezelő rendszer van, ami vagy vegyszerek hozzáadásával, vagy biológiai szűréssel működik és a csatornahálózat elválasztott rendszerű, vagyis az esővíznek nem szabad belemennie.
Sem a csatornahálózat, sem az átemelők, sem a tisztító nem úgy lett tervezve, hogy a csapadékot is befogadja. Esős időszakban megnő a tisztítóba érkező víz, aminek nem csak „elfogadható” okai vannak, mint a csatornafedeleknél bejutó víz, vagy a rossz állapotú, régi csatornákba beszivárgás, hanem gyanús, hogy a lakosok közül is jópár ember is a szennyvízcsatornába vezeti az esővizet.
Esősebb időszakban kétszer-két és félszer akkora mennyiségű tisztítandó anyag megy a telepre, mint egy átlagos napon. Erre még rájön az, hogy a hálózat sem bírja és alacsonyabb területeken jöhet a szennyvízzel kevert csapadékvíz felbugyogása, ami büdös, undorító, és egészségügyi veszélyt is rejt magában. Ezt elvileg tudják ellenőrizni, van füstgépük és kamerájuk, amivel a csatornát végig tudják nézni, de erre nincs elég emberük és idejük, hogy ilyen „lebuktatós” ellenőrzéseket nagy számban, vagy folyamatosan végezzenek. Ráadásul nem is hatóságok, büntetést nem tudnak kiszabni, csak valami pluszt kiszámlázni az esővíz becsült mennyisége után.
A csatornába szintén nem szabad szilárd dolgokat dobni, étolajat, motorolajat, benzint, higítót, veszélyes folyadékokat önteni és gondok vannak a lehúzhatóként vagy lebomlóként reklámozott és eladott termékekkel is.
Ha egy törlőkendő „lehúzható”, az nem azt jelenti, hogy le is bomlik. Ha pedig „lebomló”, az sem azt jelenti, hogy a csatornában a helye. Ezek a termékek legjobb esetben 24 órán belül szétesnek, ami jól hangzik, de mégis problémás. Egyrészt nem esnek szét teljesen, csak szálakra bomlanak, amiket még nehezebb kezelni, hiszen kisebbek, mint egy teljes kendő, tovább eljuthatnak a folyamatban és olyan helyre kerülhetnek, ahol már nem kellene ilyen anyagnak jelen lennie. Másrészt a csatornahálózatot úgy tervezték, hogy 24 órán belül a szennyvíz már a tisztítóban legyen. Tehát ideje sincs lebomlani szegény törlőkendőnek és máris a tisztítóban kell vele viaskodni.
A különféle nem csatornába illő folyadékok rövidebb-hosszabb időre tönkreteszik a tisztítás folyamatát, ezzel természetesen gondot okoznak. A szilárd dolgok pedig vagy fennakadnak valahol, vagy eltömítik a csövet, vagy sűrűbb tisztításra kényszerítik az átemelőket. Keressetek rá, hogy csatornaszörny és láthattok pár több száz kilós, összeállt törlőkendőkből, ruhadarabokból, madzagból és még ki tudja miből álló monstrumot, amit a csatornából szedtek ki.
Kitértek arra, hogy a házi csatornarendszert hogyan érdemes megtervezni, mire kell figyelni, bár túl nagy megfejtéseket nem mondtak, mert ezt az elemi fizikát (közlekedőedények) szerintem mindenki ismeri.
Eljutottunk a tényleges tisztításhoz, ami jelenleg három részből áll: mechanikai tisztítás, biológiai tisztítás és tápanyag eltávolítás. Az EU előírt egy negyedik fokozatot is, a mikroszennyezők eltávolítása, amit az országnak 2027-ig kell honosítania és utána indulhat a kivitelezés. A bejövő szennyvíz mennyiség átlagosan 10.000 – 12.000 köbméter naponta.
A mechanikai tisztítás két részből áll. Először rácsokon megy át a trutyi, ami kiszűri a nagyobb szilárd anyagokat, itt akad fenn a wc papír, de ennél a lépésnél kerülnek ki a rongyok, focilabda, mobiltelefon, függöny, szerszámok, kutyacsont és amit még a csatornába dobtunk. Ezt rácsszemétnek hívják és lerakóba kerül, az égetése túl drága lenne.
Ezután egy nagy centrifugához hasonló helyre kerül, ahol a kisebb darabokat is megpróbálják kiszűrni, ami már olyan kis részeket is kiválaszt, mint például a homok és hasonló méretű anyagok és a konténerbe kerül a homokfogó üledék. Ez a hulladék komposzt iszapba kerül.
Ez az egész egy kisebb toronyházban zajlik, ebből maga az épület és a két konténer látszik, ami nem nagy szám, de ugyanolyan fontos, mint a következő két lépés.
A biológiai tisztítás és a tápanyag eltávolítás a négy nagy, majdnem 4.000 köbméteres medencében zajlik, amit általában az ember a szennyvíztisztítással azonosít. Ez a folyamat három lépésben megy és a medencék vetésforgóban működnek.
Kezdetben feltöltik, jön bele a mechanikai tisztításon átesett anyag. A feltöltött szennyvizet előülepítik, az innen kikerült vízben már csak oldott szennyeződések vannak. Következik a biológiai tisztítás, vagy levegőztetés, ami eleveniszapos technológiával történik és az élő anyagokat távolítja el a folyadékból. Itt levegőt adnak az iszapban lévő élőlényeknek és ezek ennek segítségével étkezve tisztítják a vizet.
Ha ide olaj, higító, vagy valami vegyszer kerül, akkor az károsítja az eleveniszapot, nem lesz jó a levegőztetés, nem lesz olyan hatékony, felborul a tisztítás időrendje és az élőiszapnak is idő kell, hogy magához térjen, ezzel a tisztítás minősége romlik ebben az időszakban. Az eleveniszapot folyamatosan vizsgálják, hiszen az sem jó, ha sok van belőle, mert akkor túl sok levegőt használnak el, ami sok energiát jelent, ezért a mérések után ebből is kerül ki iszap, mint végtermék. Végül ismét ülepítik a maradék szennyeződéseket és leszűrik a medence felszínén a már tisztított vizet.
A tisztított víz nem ivóvíz tisztaságú, de nagyon sok szennytől megszabadult és folyamatosan monitorozzák, hogy a Dunába engedett víz minősége olyan legyen, ami megfelel a legtöbb kívánalomnak.
Az iszapot még tovább kezelik, vegyszerrel sűrítik, majd biogázt vonnak ki belőle, végül ismét vegyszerrel és gépekkel víztelenítik, hogy minél kisebb legyen méretre. A végén komposztálóba szállítják és mezőgazdasági felhasználásra kerül. Évente 4 millió köbméter tisztított víz keletkezik és 8.000 – 9.000 köbméter iszap.
A folyamat során biogázt is állítnak elő, ez egy kazánba jut, amivel az egész telep fűtését oldják meg, illetve két generátorba megy, amivel a telep áramellátásának 50%-át fedezik.
Felmerült a kérdés, hogy mi történik, mi történt, amikor a telep több szennyvizet kénytelen fogadni, mint amennyi a kapacitása. A négy nagy tartályon felül van még három kisebb puffer tároló, összesen 3.500 köbméterrel, ami majdnem annyi, mint egy nagy medence térfogata. A mechanikai szűrés után ide kerül a plusz mennyiség, és a következő napokban innen szivattyúzzák vissza a fő medencékbe. Ha nagyon sok víz érkezik és semmiképpen nem bírnak vele, akkor kicsit felgyorsítják a folyamatot. Valójában azonban nem tudják gyorsítani, hanem csak azt tudják tenni, hogy az előülepítés után a medence felszínét leszűrik. Ilyenkor általában a szennyvíz már alapban sokkal hígabb és tisztább olyan szempontból, hogy alacsonyabb a benne lévő szennyeződés, hiszen egy jó része esővízből származik. Természetesen ezt csak vészhelyzetben, folyamatosan monitorozva és a vízminőséget 24 órában figyelve hajtják végre.
A tervezett negyedik fokozatban a mikroműanyagokat, a gyógyszermaradványokat, hormonokat és hasonló anyagokat fogják kiszűrni. Ez az irányelv további részeket is tartalmaz, mint például a telepnek önellátónak kell lennie áram tekintetében. Mindenesetre a negyedik fokozatos tisztítás csak akkor fog működni, ha az első három fokozatot csúcsra járatják, de ez mindegyik fokozatnál így van: ha a megelőző lépés nem optimális, akkor ez rontja a hatékonyságot és a végén akár fokozottan is rosszabb minőségű lesz a folyamat, mint alapvetően lehetne.
A telep viszonylag új, ezért korszerűnek mondható, olyan informatikai rendszerrel rendelkezik, amelyik a szivattyúkat és a tisztítás folyamatában részt vevő műtárgyakat és gépeket monitorozza, ennek köszönhetően meglepően kevés emberrel is el tudják látni a feladatokat.
A szivattyúk automatikusan vezérlik magukat, a rendszer sok adatot gyűjt, például hogy egy szivattyú hányszor indul el óránként, jelzi, ha egy szivattyú meghibásodott, de még azt is, ha egy gép túl sok áramot használ, és rá kell nézni. Az általános ütemezett karbantartásokon felül ezek az adatok segítenek abban, hogy hol kell extra beavatkozást végezni, csövet mosni, átemelőt tisztítani és hasonlók.
Szintén ez a rendszer figyeli a medencék állapotait, méri és vezérli a levegőztetést, a biogáztermelést, monitorozza a gázkazánt és a generátorokat, a termelt áramot, de még akár arra is figyelmeztet, hogy az iszap víztelenítését végző gépből kifogyott a papír.
Figyelem! A fenti leírás nem tudományos vagy szakmai alapossággal készült. Konyhanyelven, pongyolán leírtam, mit szűrtem le a hallottakból, ha tévedtem, félreértettem, azt a helyén kezeljétek!