A demokrácia álarca

maszk
Ez a bejegyzés utolsó módosítása: 5 év! A benne lévő információk már nem biztos, hogy érvényesek, naprakészek!

Nem is tudom, miért választottam ezt a Moby Dick számcímet, mert valójában semmi köze a bejegyzéshez. Kicsit olyan ez, mint a Blade Runner: megtetszett, miközben gondolkoztam.

Ahogy az előző bejegyzésekben is láttátok, volt két lakossági fórum a Szent István híd környékének közlekedése témakörben. Az egyik mondhatni a híd egyik oldalát, a másik mondhatni a másik oldalt érintette.

A lényege viszont mind a kettőnek ugyanaz volt: lakossági megkeresések alapján úgy gondolta az önkormányzat (gyanítom a terület képviselőjének ráhatására), hogy megkérdezi az ott lakókat: mit szeretnének.

Mindkét fórumra közlekedési szempontból felkészülten érkeztek az önkormányzattól. Nem egyszerűen Imi és Krisztián (hogy ne mindig Lacit meg Józsit mondjak) bekiabálása és hangereje alapján dőlt el a forgalmi rend.

Helyi közlekedési szakemberek előkészítettek 3-3 változatot az érintett terület lehetséges kialakításához. Az ő szemszögükből mindegyik jó, elfogadható, megvalósítható volt. Persze mindegyiknek voltak előnyei, hátrányai, és ennek mérlegelését bízták az ott élőkre.

Az első fórumon regisztrálni kellett az ott lakóknak, szigorú rend szerint. Utcánként, sőt, mondhatni utcarészenként más-más színű lapot kaptak és azzal tudtak szavazni a közvetlenül őket érintő javaslatról.

Itt már látszódtak az ötlet hiányosságai.

Nem mindenki volt jelen az adott területről, pedig a fórum megjelent minden önkormányzati médiumban. A 21. században valószínűleg kevés, hogy újságban, tévében és egy hírportálon közzéteszik.

Tudok olyan érdi fórumról, amihez a terület képviselője személyesen kézbesített meghívót az érintetteknek. Ez mondjuk 100-200 embernél még kivitelezhető. De nem ördögtől való egy emailes értesítés sem, technikailag nem bonyolult összehozni az adatgyűjtést, adatkezelést és felhasználást.

Az alacsony létszámból következik, hogy egy-egy részterületről 3-5 ember volt jelen, miközben legalább 10, de esetenként 15-20 család él egy-egy részen.

Második probléma az volt szerintem, hogy bármennyire is az adott kis területet érintette, nem lehet figyelmen kívül hagyni a környező részeket sem, hiszen az egész rendszerben van, egy rész megváltoztatása megváltoztathatja a környék (akár önkéntes) rendjét is.

Megvolt az első fórum, voltak jelen az érintett területről, voltak regisztráltak, volt megbeszélés, bekiabálások, a környező utcákból lakók, szavazás, végül meglett az eredmény.

A második fórumra már tanultak némelyik hibából és nem volt regisztráció meg külön-külön területenkénti szavazás. Egyben ment az egész, bár a jelenlévők száma alapján most nem tudtam megbecsülni, hogy hányan hiányozhatnak.

Megint volt fórum a tervekről, lehetőségekről. Volt vita, bekiabálások, a környező utcákból lakók, majd szavazás. A regisztráció hiánya miatt a környékbeliek is szavazhattak, de akár még én is, aki csak azért volt ott, hogy az egyik sarokban jegyzeteljen.

Sajnos még mindig előfordultak olyan szófordulatok, hogy „majd megvizsgáljuk” és „visszatérünk rá”, ami számomra csak akkor értelmezhető, ha ezekhez konkrét terv és ütemezés tartozik.

A fórumok után is heves viták voltak és még vannak is a közösségi oldalon. Az ott lévők sem elégedettek maradéktalanul, a lemaradtak sem, és a város lakói sem.

Van aki szerint tönkretették így az életét; van aki szerint ez szakmai kérdés, meg sem kellett volna kérdezni a lakókat; van aki szerint ez csak a két végén lévő kereszteződések problémájának elkenése; van akinek csak közlekedési szempontból nem tetszik.

Igazából mindegyiküket megértem, egy döntéssel sem elégedett a város teljes lakossága, ez minden kérdésben így van.

Viszont nagyon üdvözlöm az ötletet. Nem egy kész tervvel, hanem több tervvel állt elő a hivatal és ezeket megmutatta a lakosoknak. Azokat vette előre, akiket ez közvetlenül érint. Tényleges vita és némi választási lehetőség is volt. A jobbítási szándék szerintem egyértelmű.

A kivitelezésben még vannak kisebb-nagyobb hibák, de ha csak minden fórumra egyet-egyet javítani tudnak, minimalizálni tudják a mértékét, akkor akár számszerűsíteni is lehet, hogy mostantól hányadik fórum lesz tökéletes. Tökéletesnek szervezési és lebonyolítási szempontból értem, mert a dolog jellegéből adódóan a megoldás sosem lesz tökéletes mindig mindenki számára.

Lehet, eddig csak tudat alatt volt meg az álarc dolog, amit az elején emlegettem, mert akár azt is mondhatnám, hogy kezd lehullani a demokrácia álarca és kezdünk jó irányt venni. Ez viszont a jelenlegi állapotból kiindulva még hosszú folyamat, mondhatni új mindenkinek, még tanulni kell.