Fenyvesüljünk Egyesület

csapat
Ez a bejegyzés utolsó módosítása: 9 év! A benne lévő információk már nem biztos, hogy érvényesek, naprakészek!

Múlt héten voltam az egyesület találkozóján. Nem igazán tudtam, mire számítsak, mert a meghívót olvasva nagyon sok téma volt. Szóval tényleg nagyon kíváncsian mentem oda, hogy mi fog történni.

Odaértem, és körülbelül 15 ember volt a kis vendéglőben. Mint kiderült, az egyesület már megalakult, mondhatni „van róla papírjuk”, de még nem kezdte el komolyan a működését, most lendülnek bele. Ez volt az első nagy bemutatkozásuk, ahol elmondták, miért jöttek létre és mit szeretnének elérni.

Amik előkerültek, nem voltak nagy meglepetések, és szerintem Érd más területein is hasonló a helyzet. Az egyesület azért jött létre, hogy az M7 feletti területen élőket összefogja, és közelebb hozza egymáshoz. Érd nagy területen terül el, az egyes területek szinte mint külön kisvárosok élnek egymás mellett, de ennek ellenére sokszor még a közvetlen szomszédot sem ismerjük rendesen.

A csapat azt szeretné elérni, hogy Fenyves-Parkváros egyrészt ne csak alvóváros legyen, másrészt pedig ha valamit csinálni szeretnének, akkor ne kelljen nagyon messzire elmenni a környékről. Tehát a közösséget szeretnék fejleszteni, hogy az emberek többet tudjanak egymásról, tudjanak tenni egymásért, és ezzel közelebb kerüljenek egymáshoz.

A jelenlevők közül mindenkinek voltak ötletei, és nagyjából a fele tevékenyen, kisebb-nagyobb körben már el is kezdte a munkát. Csoportokat szedtek össze egy-egy közös cél érdekében, mint például a szemétszedés; közösségeket és programokat szerveztek, amik mondjuk a közös kutyás túrától kezdve a közös karácsony környéki forraltbor-iváson keresztül egészen a baba-napig terjedtek.

Tényleg sok téma került elő, volt itt illegális szemétlerakás, Levendulás, termelői piac, babafelügyelet, barkácskör, helyi vállalkozások, étkezés, életmód, mozgás, szóba került a Natúr Kosár Érd, és az Ínyenc Kredenc. Biztos vagyok benne, hogy a felsorolásból már most kihagytam valamit, de elrepült az a két-két és fél óra, amíg ott voltam.

Tudják, hogy ha érdekérvényesítésre van szükség, akkor is jó, ha sokan vannak benne, sokan tudnak a dolgokról, és sokan állnak egy ügy mellé, és az önkormányzatot is partnernek tekintik. Már most is van párbeszéd az önkormányzattal, és ezt továbbra is fenn akarják tartani, hogy tudják, merre szeretne menni a hivatal, milyen lehetőségek vannak, és ezt felhasználva, beépítve a saját munkájukba hatékonyabban léphessenek.

Nagyon tetszett a társaság, az meg kifejezetten, hogy sokan már bele is kezdtek a munkába. Az egyesület első célja az emberek összeszedése, hogy minél több hasznos kapcsolat alakuljon ki, hogy minél több embert ismerjenek azok közül, akiket képviselnek.

A csapatot jelenleg a fenyvesuljunk@gmail.com címen lehet elérni, és van Facebook csoportjuk is,és várják mindenki jelentkezését ötlettel, kérdéssel, bármivel, ami a Fenyves-Parkvároshoz kötődik.

Szurkolok nekik, hogy sikeresek legyenek, és hogy sokan kövessék is a példájukat.