Voltam az okmányirodában, és ki van téve, hogy telefont és laptopot használni tilos. Nem igazán értem. A telefon rendben, azt mindenhol tilos lassan, mert zavarja az ott dolgozókat. Ez valahol érthető, bár mondjuk ők simán csevegnek mobilon magánügyben mással, míg a számítógépet püfölik, vagy a papírokat szignózgatják, de ilyen apróságon ne akadjunk fent.
De laptop? Ez hogyan zavarja az ott dolgozókat? Túl hangosan kattognak a billentyűk? Mikor náthás voltam, én hangosabban vettem a levegőt, mint amennyi zajt a laptopom kiad.
Mi lenne, ha kitennék, hogy „kérjük, ne ne zavarják kollégáinkat és vonják el kollégáink figyelmét hangoskodással (például telefonálással) az ügyintézés zavartalanságát biztosítandó”? De ez bonyolult, és minden alkalommal vitázni kellene, mert a hülye ügyfél nem értene bele semmit, amit ő éppen csinál, akkor sem, ha mondjuk Béccsel beszél (esetleg telefon nélkül, csak az ablakon kikiabálásos módszerrel).
De könyörgöm, emberek, nem lehetne értelmesen? A törvényeink is ilyenek: minden kis apró piszlicsáré dologra kitérnek, de mire kijönnek, már el is avultak, mert a technika felülírta őket.
Mint a pár évvel ezelőtti, hogy „tiltsuk be az mp3 lejátszó hallgatást vezetés közben”. Minek? Benne van a kreszben, hogy vezetés közben nem szabad olyasmivel foglalkozni, ami elvonja a figyelmet, és pont. Az mindegy, hogy ez telefon, mp3, szájharmonika, vagy akármi, amit csak jövőre találnak ki.
Legközelebb, csak hogy jelezzem, hogy megint eljárt felettük az idő, egy tablettel fogok beülni. Míg azt is ki nem tiltják, mert túl hangosan húzom rajta az ujjamat.